Amíg a szerelem el nem választ - K. M. Holmes

16.34 €

Minden tökéletesnek tűnt az esküvő napjáig. A helyszín, a hófehér ruha és a vőlegény is. A sorsban azonban nem lehet vakon megbízni. Rylee hitt a belső vágyban, ami hajtotta az álmai felé, ám az esküvője napján, amikor Dustin egy szó nélkül elhagyta, rájött, hogy az álmok törékenyek, és bármelyik pillanatban széthullhatnak. Hayden ez idő alatt döbbenten vette tudomásul, hogy olyan esküvőbe csöppent, ahol nincs vőlegény, ellenben van ízletes vacsora, harsogó zenekar, tánc és... nos, igen, kisírt szemű menyasszony is. De ha már így alakult, bedobta magát, hogy felejthetetlenné tegye ezt az alkalmat. Miközben egyik ital követte a másikat, a hangulata oldódott, és végül ott kötött ki, ahol nem neki kellett volna állnia: Rylee mellett. Az este azonban hamar véget ért, és amikor mindenki távozott, Rylee és Hayden története elkezdődött. Hayden ugyanis a vőlegény miatt utazott el az esküvőre, hogy kiderítse, mibe ártotta bele magát. A hirtelen szerveződött páros útra kelt, és egyre merészebb kalandokba keveredett, miközben mindketten egyet akartak: Dustin nyomára bukkanni. A közös nyomozás azonban nem várt fordulatot hozott az életükbe... Vajon ki hazudik ebben a történetben és ki a valódi áldozat? Milyen titokra derül fény, és ki lesz az, aki összeilleszti Rylee álmának széttört darabjait? A rendkívül sikeres Tiéd a főszerep-sorozat szerzője, K. M. Holmes regénye egy izgalmas és szenvedélyes kalandra csábítja az olvasókat, ahol nem minden az, aminek látszik.

Podobné produkty

Minden tökéletesnek tűnt az esküvő napjáig. A helyszín, a hófehér ruha és a vőlegény is. A sorsban azonban nem lehet vakon megbízni. Rylee hitt a belső vágyban, ami hajtotta az álmai felé, ám az esküvője napján, amikor Dustin egy szó nélkül elhagyta, rájött,...
13.52 €
Az amerikai pszichológus illetve pszichiáter szerzők a saját klinikájukon megfordult több ezer pácienssel folytatott terápiás tapasztalataik felhasználásával mutatják be azokat a kóros kapcsolati mintákat, melyeket összefoglalóan kodependenciának neveznek....
10.99 €
Sebastián Blaksley angyalok sugallatát és jelenéseit írta meg 144 látogatásból álló sorozatban, amelyet Rafael és Gabriel arkangyal irányított. Az angyalok arra kérték, írja le a tőlük, valamint Jézustól és Szűz Máriától származó üzeneteket. Így született a...
9.65 €
„Értelmiségi ?válaszutak 1945 után” volt a címe és tárgya a Magyar Tudományos Akadémia 2017. évi közgyűlése idején a Filozófiai és Történettudományok...
4.48 €
Miért volt háborús helyzet a déli határon? Meddig tartott az éberségi hisztéria? Leszámolás volt-e a tábornokok pere? Mit értek a tanácsi választások? Volt-e kémháború az imperialistákkal? Mi volt a LÉGO? Kik a Ratkó-gyerekek? Hogyan élt a falusi ember? Ki...
8.45 €
A hazai parlamentarizmus történetében 1848 óta harminchat „szabályos” parlamenti választást tartottak: az elsőt 1848-ban; a dualizmus idején tizenhármat; a két világháború között hatot; a koalíciós időkben kettőt; 1949. és 1985. között kilencet; majd az 1989-1990-es...
11.27 €
Tizenkét különböző nemű, korú és foglalkozású mesélő beszéli el élete egy-egy kiemelt pillanatát. Egy öregedő rocksztár, akit véletlenül mégis megérint a szerelem. Egy szintén szerelmes mérlegképes könyvelő, aki a nővéreivel bérel közös lakást. Egy anya, akinek...
5.61 €
Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha Ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, észrevételemet, mindent, amit elraktároztam magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom,...
11.93 €
A legszerethetőbb történet fiatalokról, fiataloknak és lélekben fiataloknak! Lara Jean a legjobb végzős évét tölti. És még annyi minden áll előtte: egy osztálykirándulás New Yorkba; a végzősbál a barátjával, Peterrel; egy tengerparti hét a ballagás után. Aztán...
11.29 €