Szerdán habcsók - Diána Papp

13.55 €

„Három hónappal korábban költözött el a férjétől. Két hete megbeszélték, hogy elválnak, tíz együtt töltött év, hét év házasság után. Eszter első kétségbeesésében gondolkodás nélkül a szüleihez ment. Nem is hozhatott volna ennél rosszabb döntést. Visszamenni abba a szobába, ahol felnőtt, csak annak a bizonyosságát erősítette, hogy mennyire önállótlan. 33 évesen újra gyereksorban tengődött, anyjáék lábujjhegyen jártak körülötte, néha sokatmondóan összenéztek, különösen, ha Edith Piafot hallgatott. Bizonyára azt hitték, megőrült. Tulajdonképpen közel is járt hozzá. Reggel elment dolgozni, egész nap nem evett, este találkozott valamelyik barátnőjével, hogy újra és újra elsírhassa a bánatát. Megittak néhány pohár bort, éjszaka volt már, mire hazakeveredett. Reggel anyja az alkoholgőzös gyerekszobába lépett be, hogy elhúzza a függönyt, és azzal a mozdulattal kinyissa az ablakot.” Valahogy így ér véget Békési Eszter, pr-es és gasztroblogger házassága. És itt kezdődik a Szerdán habcsók története egy fiatal nőről, aki egy nagy pofon után megpróbál talpra állni, és elhinni, hogy nincs olyan, hogy soha többé. Papp Diána író, újságíró, magazinszerkesztő receptet ad a bátorsághoz, a szabadsághoz, azaz egy új élethez. És néhány ellenállhatatlan ételhez... A szerző első regénye új megjelenést kapott, hogy Eszter örök érvényű története újra a könyvespolcokra kerülhessen.

Podobné produkty

Hella 2019. július 12-én született a kétútközi Graefl majorban. Javarészt mudi, de van benne, a nikkel bolha mellett, némi foxi beütés is. Hella a nyugis majorsági életet cserélte fel a városi nyüzsgésre. Két gazdája ugyanis a második látásra beleszeretett,...
2.79 €
Hazai klasszicista szobrászatunk korántsem volt annyira gazdag és "csapongó", mint a megelőző évszázad barokk, vagy a következő nagy stílusáramlat, a historizmus periódusában. Reformkorra eső viszonylag rövid időszaka azonban rendkívül jelentős, hiszen a nemzeti...
12.21 €
"Németh László emberi és művészi vállalkozásának kikerülhetetlen része az "Utolsó kísérlet" című, nem kellőképpen ismert és méltányolt monumentális regényciklus, amelynek harmadik része a "Szerdai fogadónap". Mondhatnánk, hogy harmadik és negyedik része is...
8.46 €
A hétéves Fanni hétfőnként balettra, kedden furulyára, csütörtökön teniszre, pénteken jégkorongra jár. Csak szerdánként ér rá játszani. Amikor a szülei elutaznak, a nagynénje, Petra érkezik hozzájuk, hogy vigyázzon rá. Neki azonban semmi kedve egész héten ide-oda...
8.42 €
A testvérpár életében nemsokára nagy változások következnek: Palkó óvodába, Zsófi iskolába megy. De mi történik akkor, ha váratlanul mindkét gyerek úgy dönt, hogy semmi kedvül az ovihoz, vagy az iskolához? Meg tudja oldani Anya és Apa ezt a helyzetet? És valóban...
7.5 €
Minden kezdet nehéz. Még egy átlagos hétköznapé is. Olykor meglepően sok feladat, apró bonyodalom és nehéz döntés áll az induló nap útjába. Vagy a miénkbe. Előfordul, hogy épp saját magunk! Máskor egy galacsin vagy egy dínó árnyéka, mikor hogy. És ez alól –...
19.69 €
Szerhij Zsadan költő, író és rocksztár - Ukrajna talán legnépszerűbb krónikása, aki az ország függetlenségével lett nagykorú. Kezdetben szatirikus, polgárpukkasztó hangja az oligarchiába fulladt rendszerváltás és két forradalom tapasztalatától vált élesebbé...
7.6 €
KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS Te elárulnád a néped a szerelemért? Két birodalom. Két világ. Népeik ellenségek. A határ a Balaton… 1600-as évek, Tihanyvár. A három földrészen terjeszkedő Oszmán Birodalom sorra hódoltatja a népeket. A keresztény Európa déli és...
19.72 €
Az Egymásra hangolva díszkiadása remek ajándék pároknak esküvőre, évfordulókra vagy más különleges alkalmakra. Az öt szeretetnyelv koncepciója számtalan kapcsolat megújulásában játszott döntő szerepet. A szeretetnyelvek egyszerű, de mélyreható alapelve arra...
16.87 €