A reformkor művészete: Szobrászat - Márk Szerdahelyi

12.21 €

Hazai klasszicista szobrászatunk korántsem volt annyira gazdag és "csapongó", mint a megelőző évszázad barokk, vagy a következő nagy stílusáramlat, a historizmus periódusában. Reformkorra eső viszonylag rövid időszaka azonban rendkívül jelentős, hiszen a nemzeti vonulat ekkor fogalmazódik és jelenik meg először ebben a művészeti ágban. Magyar szobrászat megteremtése oly módon, hogy a példaképek valójában - a korszak általános művészeti ideáljának megfelelően - az ókori görög és római világban gyökereznek. Nemzeti törekvéseink részeként első történelmi emlékműveink állításának kezdeményezései is e nagyjából két évtizedre estek, ám megvalósulásukra még várni kellett. De hogy lehet valami magyar, ha közben az antikot másolja? Mátyás király tógában, vagy mint "históriai kép", magyaros ruhában?

Podobné produkty

A szerzők először időutazásra hívjál a reformkorral ismerkedő olvasót, majd pedig úgy hozzák közel hozzá a korszak mindennapi életét, hogy egy-egy érdekes tárgyat állítanak reflektorfénybe. Ezek a darabok olyan információkat hordoznak és olyan összefüggéseket...
12.21 €
Kötetünk a reformkori művészet - az uralkodó bidermeier és a mellette jelen lévő klasszicizáló és romantikus irányzatok - sokszínű törekvéseit tárgyalja. A képzőművészet új témákat, új műfajokat és új látásmódot hozott: a hétköznapi embert és környezetét állította...
12.21 €
Ha Robert Hunternek tíz nem fogadott hívása van a szabadnapján, az általában nem sok jót jelent. Egy forró nyári nap reggelén is azért keresik ennyire kitartóan a nyomozót, mert gyilkosság történt Los Angeles egyik előkelő negyedében. Az áldozat a köztiszteletben...
10.98 €
1947-ben születtem Budapesten. A Toldy Gimnáziumban érettségiztem, majd az ELTE-n angol-olasz szakot végeztem. Angoltanár és nyelvész lettem, már sok éve a pesti bölcsészkaron tanítok angol nyelvészetet. Később színdarabokat kezdtem fordítani (főleg angolból...
4.76 €
„A krízis, amelyben sodródunk, az emberi történelem eddigi egyetlen katasztrófájához sem hasonlítható, mégis félelmetesebb valamennyinél. Nem háború. A szépség és a szenvedély vízióival bénítja meg érzékeinket. Az élet valóságai között alvajáró futóbolondokká...
12.93 €
Amerigo, a huszadik század besorolhatatlan és zabolázhatatlan kalandora gyalog érkezett Németországból Itáliába. Magyarként lett az olasz képzőművészeti nagydíj nyertese, az albán kormány megbízott szobrásza, az amerikai galériások kedvence. Az ő domborműve...
12.9 €
Minden, amit tudni szeretnél az ókori görögökről és rómaiakról, de sohasem tanították az iskolában Miért nem hordtak a görögök és rómaiak nadrágot? Hogyan borotválkoztak? Hozzájuthattak-e jó minőségű borhoz? Alkalmaztak-e születésszabályozást? Milyen eséllyel...
16.34 €
Minden, ?amit tudni szeretnél az ókori görögökről és rómaiakról, de sohasem tanították az iskolában Miért nem hordtak a görögök és rómaiak nadrágot? Hogyan borotválkoztak? Hozzájuthattak-e jó minőségű borhoz? Alkalmaztak-e születésszabályozást? Milyen eséllyel...
10.11 €
A testvérpár életében nemsokára nagy változások következnek: Palkó óvodába, Zsófi iskolába megy. De mi történik akkor, ha váratlanul mindkét gyerek úgy dönt, hogy semmi kedvül az ovihoz, vagy az iskolához? Meg tudja oldani Anya és Apa ezt a helyzetet? És valóban...
7.5 €