Szegény anyám, ha látnám - Erzsi Sándor

4.79 €

Nem tudom, hogyan kell sérült gyereket nevelni. A tapasztalatok levonására nekem mindössze egy vak fiú adatott. Nem tudtam, jó-e az út, amin járok, azt sem, hová tart, vezet-e egyáltalán valahová. Csak azt tudtam, hogy a cső végén egy szabad, bátor, önálló srácnak kell majd kijönnie, és azt akartam, hogy ebbe senki se rokkanjon bele. Annak, hogy megírtam ezt a könyvet, biztosan van valami értelme. Talán csak annyi, hogy valaki belekapaszkodik az egyik mondatába, esetleg néhány percre megnyugszik, netán megérti, hogy mások is félnek, és senki sincs biztonságban. Szerintem nincsenek „jó" megoldások, csak ösztönös próbálkozások, hogy ne csak kibírjuk, de jól is érezzük magunkat a bőrünkben. Ennél sokkal bonyolultabb programban nem tudok hinni. Mindenesetre szabadon kísérletezhetünk, hiszen csak az életünkről van szó. Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és Kecskeméten, tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztője. Többnyire újságíró.„Ha az ember gyereke megvakul, az nem öröm. De az élet maga attól még az lehet! Annak kell lennie! Ezt tudta és teljesítette ki az anya. Látszólag lazán, amúgy teljesen természetesnek fogva fel helyzetét, telve humorral, bizakodással, miközben a sors időről időre gáncsot vetett elé, és neki küzdenie kellett. És ő minden akadályt legyűrt." Verebes István.„Ők nem akarnak tökéletesek lenni. Csak működnek. És közben folyton nevetni kell." Bíró Kriszta. „Az evangélium szerint boldog az az ember, aki nem lát, és hisz. Sándor Erzsi könyve arról győz meg, hogy van boldogabb is: aki hisz, annak ellenére, amit lát." - Donáth László.„Sándor Erzsi könyve (szíven) ütős történet arról, milyen küzdelmek árán vált fiából, Tomiból önálló, pimasz, életvidám, széles látókörű és világlátott ifjú, aki nagy kanállal eszi az életet: csajozik, tanul, zenél, görkorizik. Azzal együtt, hogy erre alig volt esélye, hiszen Tomi vak." - Rácz Zsuzsa.

Podobné produkty

Picinke, Rigóca, Gilince és Csirpi. Ugye, már sejtitek, milyen kismadarak erdei kalandjairól szól a mesekönyv? Mint a gyerekek általában, ők is csintalanok, kalandvágyók és szeleburdik. Ezért újabb és újabb váratlan helyzetbe keverednek, amelyekből a kilábaláshoz...
13.49 €
A Napirend Goncourt-díjas szerzőjétől „Egy teológus története - eltökéltség és változás; háttérben a német parasztháború.” - New York Times...
5.61 €
Márai Sándor klasszikus írását Fesztbaum Béla előadásában hallgathatjuk meg. A teljes szöveg: 5 óra.
18.46 €
Márai Sándor az ember létállapota felől közelíti meg a szegénység fogalmát, tartalmát, s önmagát is a szegények közé sorolja. A mű sztoikus gondolatokon alapuló próbálkozás az élet titkával szemben, ugyanakkor az egész írást átszövi az irónia: Márai nem tudományos...
9.86 €
Szegedi Antal vagyok 60 éves.2023. igen szomorú időszakot hozott az életembe. Nyáron teljesen kétségbe estem, csak egy utat láttam, a rosszat, de segítségre leltem.Valamitől késztetve versben köszöntem meg, úgy jöttem el.Aztán jöttek a gondolatok, le kellett...
5.92 €
Írjál nekem egy mesét! kéri a kislány az apukáját. Azt is tudja, hogy kiről szóljon: a kacsakirályról meg a kacsa-királykisasszonyról. Na meg persze a gonosz Százarcú Boszorkáról, aki elvarázsolta őket. Szegény Dzsoni, a világ legszabadabb embere ugyanis beleszeretett...
9.67 €
Egy szegény ember története, akit apró öröm tesz boldoggá.
2.82 €
Kapor Ádám kiöregedett váltóőr és élettársa előtt felcsillan a remény: végre bekerülhetnének a városi szegényházba. Már-már úgy látszik, beteljesedik életük nagy vágya, ám egyszeriben fény derül fél évszázada rejtegetett szégyenükre: a példásan élő öreg pár...
2.54 €
Kapor Ádám kiöregedett váltóőr és élettársa előtt felcsillan a remény: végre bekerülhetnének a városi szegényházba. Már-már úgy látszik,...
1.07 €