Sport és jóga - Erzsébet Haich,Yesudian Selvarajan

12.65 €

Az indiai származású Selvarajan Yesudian a magyar Haich Erzsébettel együtt a tökéletes egészség megszerzésének és megőrzésének módszereit ismerteti ebben a könyvben, ami mára a hatha jóga testet-lelket egyaránt gyógyító erejének bemutatásának alapművévé vált. Yesudian fontosnak tartotta a keleti kultúra és a nyugati életmód összekapcsolását és ebben kitűnő segítőre lelt Haich Erzsébet személyében, akivel közösen jegyzik ezt a művet. Könyvükben bemutatják a hatha jóga lényegét, és azt is, mely pontokban tér el a többi jógától. Mindketten azt vallják, hogy a rendszeres hatha jógázók képesek legyőzni a félelmeiket, uralkodni tudnak a testük felett, és ehhez a helyes légzés elsajátítása kulcsfontosságúnak számít. Kötetük a légzőgyakorlatok és ászánák (testtartások) fotókkal illusztrált, pontos leírása mellett az egyes gyakorlatok végrehajtási módját és jótékony élettani, illetve gyógyító hatását is ismerteti. Az európai élettempóhoz és szemlélethez igazított jógakönyv minden, a természetes életmód iránt fogékony olvasónak ajánlott, és azzal biztat, hogy "aki a hatha jóga szabályait megtartja, az sohasem lesz beteg és késő öregségéig vasegészségnek örvend".

Podobné produkty

Ebben a művében Selvarajan Yesudian a Haich Erzsébettel közösen jegyzett, nagy sikerű Sport és jóga életerőt és tudatosságot fejlesztő légző- és jógagyakorlatait folytatja és egészíti ki újakkal. A gyakorlatokat heti felosztásokba csoportosította, aminek az...
12.65 €
Kniha největší západní mystičky Elisabeth Haichové, světoznámé autorky mystického autobiografického románu Zasvěcení, a indického jogína Selvarajana Yesudiana provádí čtenáře cestou jógické filozofie, a také konkrétních cviků, které nás dovedou ke spokojené...
12.9 €
Bengal is on the brink of war. The East India Company, led by the fearsome Sir Peter Chilcott, are advancing and nobody is safe. Meena, the Nawab’s neglected and abused daughter, finds herself falling under the spell of James Chilcott, nephew of Sir Peter,...
12.95 €
She was born to save this world. But falling in love will destroy it. Still reeling from the mysterious deaths of her father and brother, Ary Gold survives only by sheer will in the icy wilds of the North. But when strangers arrive with stories of long-lost...
16.45 €
„Cseperke ?vagyok, és egy alagsorban élek az apukámmal. Az anyukám nemrég elköltözött, a nagymama azt mondta, hogy a másvilágra. Az anyukám lehet, hogy elment a másvilágra, de engem gyakran meglátogat. Volt már nálam éjjel is, amikor rosszat álmodtam és sírtam.”...
11.88 €
Schäffer Erzsébet ismét egy vallomásos kötettel lepi meg olvasóit. Kitár egy kaput, mely mögött egy drámai élethelyzetben lévő férfi és nő kapcsolatának olyan intim tartományaiba vezet, amelyekről nem szoktunk beszélni. Legalábbis így nem. A szerzőben többször...
11.21 €
A 3D-s nyomtató főszereplői Éva és Péter, valamint a 3D-s nyomtató által „készített” másolat, Kreón. A férfi nyomozó, a nő kommunikációs tréner....
4.22 €
"Elizabethnek gyermekkori lovaglásai villannak fel emlékezetében, s boldog száguldások, majd a végzetes reggel, amikor a baleset érte. Azóta nem ült lovon, azóta nem érezte a hajnalok csípős ízét, azóta nem fogta el az a könnyű, boldog mámor, amit a mozgás...
8.93 €
A könyvben a hagyományos, népszerű népviseleti elemek másként való fölhasználásából mutatunk kóstolót. Nem törekszünk tájjellegű teljességre, néhány kiválasztott kedvenc elemet variálunk. A matyó hímzésekből, a gyapjú szűrkabátokból, a fehérhímzésekből, a horgolt...
12.89 €