Retorta Irén a vidéki gimnazista lány értesíti testvére édesapját Ivánt, a éve Budapesten élő fordító-tanárt, hogy soha nem látott lánya segítségre szorul. Iván útnak indul hogy megkeresse, ami megtalálható, a fiatalságát, önmagát, és első szerelme helyszínére, szülővárosába utazik. Az utazása során – amely egyszerre lelki és valódi utazás – találkozik életét meghatározó személyekkel, a drogproblémákkal küzdő lányával, a gyermeke anyjával, annak volt férjével, Irénnel, akit a lányának hisz, Irén édesapjával a színigazgatóval, és Anasztáziával a grófnővel, útjaik és a sorsok egybekapcsolódnak majd elválnak ismét. A kisregény szociografikus pontossággal közelíti meg a főszereplők egymáshoz és a társadalmai létezéshez való viszonyát a közelmúlt Magyarországán, szándékosan kerülve a politikai megközelítést, csak az emberi kapcsolatokon keresztül láttatva napjaink valóságát. Az alap-konfliktus nem a könyv jelen idejében, hanem azt megelőzően évtizedekkel korábban jelentkezik, most ennek egyfajta kezelése, amire törekszenek a szereplők, ahogyan tudnak kevés eszközzel, a teljes kép ismerete nélkül. A teljes kép csak az olvasóban bontakozik ki. A könyv nem mond ítéltet senki felett. Az ábrázolás módja olykor naturális, életről, halálról, szexualitásról úgy ad leírást, hogy nem kerüli el a tárgya érzékeny voltát, de soha nem trágár, és a legkevésbé öncélú, a szerző csak igyekezett elég közel menni a bemutatott világhoz.