Retorta - Brunner Tamás

9.01 €

Retorta Irén a vidéki gimnazista lány értesíti testvére édesapját Ivánt, a éve Budapesten élő fordító-tanárt, hogy soha nem látott lánya segítségre szorul. Iván útnak indul hogy megkeresse, ami megtalálható, a fiatalságát, önmagát, és első szerelme helyszínére, szülővárosába utazik. Az utazása során – amely egyszerre lelki és valódi utazás – találkozik életét meghatározó személyekkel, a drogproblémákkal küzdő lányával, a gyermeke anyjával, annak volt férjével, Irénnel, akit a lányának hisz, Irén édesapjával a színigazgatóval, és Anasztáziával a grófnővel, útjaik és a sorsok egybekapcsolódnak majd elválnak ismét. A kisregény szociografikus pontossággal közelíti meg a főszereplők egymáshoz és a társadalmai létezéshez való viszonyát a közelmúlt Magyarországán, szándékosan kerülve a politikai megközelítést, csak az emberi kapcsolatokon keresztül láttatva napjaink valóságát. Az alap-konfliktus nem a könyv jelen idejében, hanem azt megelőzően évtizedekkel korábban jelentkezik, most ennek egyfajta kezelése, amire törekszenek a szereplők, ahogyan tudnak kevés eszközzel, a teljes kép ismerete nélkül. A teljes kép csak az olvasóban bontakozik ki. A könyv nem mond ítéltet senki felett. Az ábrázolás módja olykor naturális, életről, halálról, szexualitásról úgy ad leírást, hogy nem kerüli el a tárgya érzékeny voltát, de soha nem trágár, és a legkevésbé öncélú, a szerző csak igyekezett elég közel menni a bemutatott világhoz.

Podobné produkty

,,- Kelj fel! Kelj már végre fel, te szar. Az ébresztő a nagyobb nyomaték kedvéért egy-két rúgással egészült ki. - Kelj már fel, na mi lesz! A fiú nehezen ébredt....
2.79 €
Virágbolt valahol Európában, inkább dél, mint észak, inkább nyugat, mint kelet, közelben hegyek, a város régies, a virágbolt a főtéren áll, a házak árkádosak....
2.79 €
A könyvben szereplő történetek Dél-Amerika őserdőitől Karcagig, a régi időktől a tegnapelőtti napig haladnak. Szereplői ismerősek, akár a szomszédaink is lehetnének. Bemutatkozik Aliz, a dizőz, aki hisz a...
2.79 €
- The standard work on the most important watch brands in the world - Revised new edition: 2 books in one volume - A must for all collectors and lovers of wristwatches For all chrono fans, collectors and watch enthusiasts, there is now the brilliant and completely...
94.9 €
The first factual history of Salon Kitty, the story of a Berlin brothel used by the SD Nazi secret service as a listening post wired for sound to spy on its VIP clients, and staffed by specially selected and trained sex workers who doubled as secret agents.
21.95 €
Volume II of The Watch Book follows on the successful and comprehensive earlier volume with a magnificently illustrated book about the additional functions and refinements of wristwatches. For centuries, so-called "complications" - any feature of a mechanical...
73.95 €
100 Iconic Watches: The glamorous illustrated book that all watch aficionados need! What makes a wristwatch an icon among chronometers? Excellent craftsmanship, ultimate precision, outstanding design and a flair for style and luxury. All this is common to the...
94.9 €
The Rolex reference book in a luxurious special edition. The bestseller The Watch Book Rolex by watch expert Gisbert L. Brunner is dedicated to the history and watchmaking milestones of the famous brand and will now be published in an exclusive and limited...
499 €
The Watch Book Hanhart is dedicated to this renowned German watch brand with a long tradition in the watch industry. Since 1882, Hanhart has been producing high-quality timepieces renowned for their precision and quality. From the world's first affordable mechanical...
85.95 €