A torony - Brunner Tamás

2.79 €

,,- Kelj fel! Kelj már végre fel, te szar. Az ébresztő a nagyobb nyomaték kedvéért egy-két rúgással egészült ki. - Kelj már fel, na mi lesz! A fiú nehezen ébredt. Szemét hunyorogva résnyire nyitotta. A földön feküdt a szárítóhelyiségben, takarója nem volt, párnája se. Ahogyan a fölé magasodó erőteljes férfialakot nézte, hát a jobb időkre se volt sok kilátása." Szotyi, a kisstílű díler utolsó saját ,,bulija" az orosz drogkeresztapától lenyúlt újfajta szerrel balul üt ki: két fiatal meghal. A harmadik, aki kómába esik, történetesen egy fontos ember rokona, ezért hamarosan megjelenik a fővárosi ügyészség egyik vezetője az egykori ügyész, Konrád András ,,kricsmijében". A cég vissza nem utasítható szívességet kér egykori munkatársától. Természetesen nem sejtik, hogy András ezt az ügyet sem az ő terveik szerint, hanem a maga különutas módján fogja megoldani. A negyvenes, kissé fásult, ám humorérzékét nyomokban megőrzött, magányos egykori ügyész egy észak-magyarországi kisvárosban nyitott bárt (azaz kricsmit, ahogy ő mondja). A hatalmi és pénzes játszmák nyomán kiábrándult az igazságszolgáltatás ,,hatékony" gépezetéből, és immár tíz éve éli a bártulajdonosok ,,békés" életét. Legjobb vendége ő maga. Bizonyos vonásaiban Raymond Chandler főhősére emlékeztet - egy afféle kisvárosi, magyar Philip Marlowe. Igaz, fel nem bérelhető. Az élet azonban a kisvárosban sem zavartalan. Időről időre történik valami, ami a rendőrségre tartozna, és hogy, hogy nem, az ,,ügyek" egy része rendszerint András közvetlen szomszédságában történik, felborítva nyugalmas életét. Látszólag szenvtelen, ám kíváncsi főhősünk ilyenkor elindul, és nem nyugszik, amíg fel nem deríti az ,,ügyet", s találékonysága révén egy kissé igazságot is szolgáltat - akár a hivatalos közeg szándéka ellenére is. Ezeket az eseteket mesélik el A torony című krimit követő novellák.

Podobné produkty

Retorta Irén a vidéki gimnazista lány értesíti testvére édesapját Ivánt, a éve Budapesten élő fordító-tanárt, hogy soha nem látott lánya segítségre szorul. Iván útnak indul hogy megkeresse, ami megtalálható, a fiatalságát, önmagát, és első szerelme helyszínére,...
9.01 €
Virágbolt valahol Európában, inkább dél, mint észak, inkább nyugat, mint kelet, közelben hegyek, a város régies, a virágbolt a főtéren áll, a házak árkádosak....
2.79 €
A könyvben szereplő történetek Dél-Amerika őserdőitől Karcagig, a régi időktől a tegnapelőtti napig haladnak. Szereplői ismerősek, akár a szomszédaink is lehetnének. Bemutatkozik Aliz, a dizőz, aki hisz a...
2.79 €
Volume II of The Watch Book follows on the successful and comprehensive earlier volume with a magnificently illustrated book about the additional functions and refinements of wristwatches. For centuries, so-called "complications" - any feature of a mechanical...
73.95 €
The Rolex reference book in a luxurious special edition. The bestseller The Watch Book Rolex by watch expert Gisbert L. Brunner is dedicated to the history and watchmaking milestones of the famous brand and will now be published in an exclusive and limited...
499 €
The Watch Book Hanhart is dedicated to this renowned German watch brand with a long tradition in the watch industry. Since 1882, Hanhart has been producing high-quality timepieces renowned for their precision and quality. From the world's first affordable mechanical...
85.95 €
Experience the fascination of the world's most famous watch brand with the brand new “The Watch Book Rolex - Next Generation”. Whether in German, English or as an exclusive special edition in an elegant slipcase - all versions of the visually stunning work...
91.95 €
More style, more pop culture, more adventure – the all-new The Watch Book Rolex: Next Generation This visually stunning book explains the uniqueness and hype surrounding the most popular watch brand in the world Curated by bestselling author and Rolex expert...
138 €
- The standard work on the most important watch brands in the world - Revised new edition: 2 books in one volume - A must for all collectors and lovers of wristwatches For all chrono fans, collectors and watch enthusiasts, there is now the brilliant and completely...
94.9 €