"Marina gyakran megfordul a sürgősségi ügyeleten. Mindannyiszor tele van kék-zöld foltokkal, zúzódásokkal, de váltig állítja, hogy csak leesett a lépcsőn. Pedig földszinti lakásban lakik, ahol nincs is lépcső. Az aranyfürtű, kék szemű, csoda szép kis Velencét isteníti az apja, azt akarja, hogy a lánya királynőként uralkodjon a divat világában. Műszempillás, rúzsos szájú gyerekmodellt csinál belőle, kiszolgáltatva ezzel a férfiak perverz tekintetének és vágyainak. Giorgia lekési a vonatját, pedig még aznap mindenáron el kell jutnia Sevillába, a férjéhez. Örömmel fogadja hát egy bizalomgerjesztő külsejű, vasúti egyenruhás férfi ajánlkozását: majd ő az autóján elviszi egy közeli állomásra, ahol még elérheti a csatlakozást. Amikor a fiatal nő beül az éjfekete furgonba, még nem sejti, mi vár rá. Angela egyre nehezebben tűri barátja féltékenykedését, szüntelen gyanakvását. Mégsem képes végleg szakítani vele, és magában keresi a hibát: lehet, hogy valahol a lelke mélyén mégiscsak bűnös? A mai olasz irodalom nagyasszonyának, Dacia Maraini elbeszéléskötetének fókuszában a nők állnak. Még alig serdülő, tapasztalatlan, hiszékeny gyereklányok, érzékeny, szerelemre vágyó és éppen ezért talán túlságosan adakozó fiatal nők. Látszólag törékenyek és sebezhetők, partnereik - férjek és szeretők -, ezért is gondolják úgy, hogy akár erőszakkal is elvehetik azt, ami szerintük megilleti őket. Összetévesztik a szenvedélyt a birtoklással, nem szeretni, hanem leigázni, kisajátítani akarják a másikat. Ám Maraini megszomorított és megalázott hősnői esendőségükben is erősek, küzdenek, néha pedig veszítenek és elbuknak, de nem adják fel. Ahogy az is előfordul, hogy már túl késő, többé nincs menekvés, nincs feltámadás. Dacia Maraini ezekben a felzaklató és szívszorító elbeszélésekben napjaink egyik legvitatottabb és legfájóbb témáját, a nők elleni erőszakot vizsgálja. A kötet látszólag tárgyilagosan, majdhogynem szenvtelenül előadott történeteiben hátborzongató, tűéles pontossággal rajzolja fel az erőszak anatómiáját, elemzi elkövető és áldozat sokszor ellentmondásos, bonyolult érzelmi viszonyát, és fest hiteles képet arról a hol közönyös, hol ellenséges társadalmi környezetről, amely nem feltárni, hanem leplezni igyekszik a bajt. A kötet egyszerre látlelet, segélykiáltás és felhívás a világnak. De mindenekelőtt megrendítő olvasmány. DACIA MARAINI a kortárs olasz irodalom egyik legnagyobb tekintélyű, legtermékenyebb szerzője, fontos kulturális és közéleti szereplő. Szinte minden műfajban alkot: költő, regényíró, esszéista, színpadi szerző, forgatókönyvíró. Műveit több mint húsz nyelvre lefordították. Pályáját újságíróként kezdte, a Corriere della Sera című napilap közölte írásait. Első regénye 1962-ben jelent meg. Magyarul is kiadott, Marianna Ucría hosszú élete című regényével 1990-ben elnyerte a rangos Campiello-díjat, majd 1999-ben neki ítélték a Strega-díjat Buio (Sötétség) című elbeszéléskötetéért. 2008-ban született regénye, a Végállomás Budapest 2019-ben jelent meg a Jaffa Kiadónál."