Szeretett szeretetlenség - Daniel Korb

10.99 €

Az erdélyi szellem gyakran patetikus, ám egyide-jűleg ironikus is magával szemben. Ebben a kedélyben fogantatott történetek tárulnak itt elénk, amelyek nem ismernek határokat, és a kilencvenes évek előtti négy évtized élményeiből inspirálódnak. A cselek-mények szereplői, részben maguk krédója szerint élnek, de nem csak erről akad közlendőjük, hanem megkísérelnek egy bizonyos életszemléletet is továb-bítani. Emlékeztetni próbálnak olyan körülményekre, amiket valaha valóságosnak tartottunk, de sajnos, közben csak mindegyikünk emlékezetében léteznek. Azok, akik sokáig a szabadság hiányában, meg nélkülözések között élnek, jól ismerik a beletörődés nehézségeit és a távol idegen csábításait. Ez itt egy jó alkalom feleleveníteni, és a könyv szereplőivel együtt beutazni, eme vívódások világát.Erdélyi, de ugyanakkor emberi történetek: az ott-honról, a hontalanságról, meg a gondviselésről egyaránt.

Podobné produkty

"Salinger Kilenc történet-e kilenc novellát tartalmaz, közülük az első, az Ilyenkor harap a banánhal, Seymour Glass öngyilkosságát beszéli el. A Glass család Salinger visszatérő...
7.32 €
Ahhoz, hogy gyermekeink felnőttként tartalmas életet éljenek, gyermekkorban kell elsajátítaniuk a szeretet képességét, és meg kell tanulniuk azt is, hogyan építsék ezt be mindennapi életükbe. Mesegyűjteményünk kedves történetei segítségével a gyerekek megtanulják,...
11.24 €
Egy gyermek elvesztése az élet legtragikusabb tapasztalata a szülők számára. Gary Chapman és Candy McVicar könyve a gyermeküket magzati vagy újszülött korban elvesztő szülőknek és a hozzájuk közel állóknak segít a gyász feldolgozásában. A veszteség fájdalma...
11.29 €
Végre megérkeztél! Hamarosan újabb gyermek érkezik a családba, akit már mindenki izgatottan vár… Ez a kedves rajzokkal illusztrált emlékkönyv segít a nagy testvérnek felkészülni húga vagy öccse érkezésére, és megörökíteni az első együtt töltött évet, amely...
14.08 €
"A szeretet határtalan. Ezáltal megnevezhetetlen és leírhatatlan; nevet és formát csak az emberi elme által kap. S noha a vallási fanatikusok, a mindent megmagyarázó ultra-egoisták és a hatalommániás diktátorok mindenkire ráerőltetik az általuk elfogadott szeretetformát,...
9.65 €
Mindannyian azon a nyelven értjük meg és fejezzük ki a szeretetet, amelyre neveltetésünk és személyes adottságaink nyomán a legfogékonyabbá váltunk. Ezért fordul gyakran elő, hogy az üzenet küldője és befogadója nem érti meg egymást. A megoldás az öt szeretetnyelv...
11.24 €
Végre megérkeztél! Hamarosan újabb gyermek érkezik a családba, akit már mindenki izgatottan vár… Ez a kedves rajzokkal illusztrált emlékkönyv segít a nagy testvérnek felkészülni húga vagy öccse érkezésére, és megörökíteni az első együtt töltött évet, amely...
14.08 €
"Lassan tíz év telt el e kedves könyvem első kiadása óta. Szerettem írni, és azt tapasztaltam, szerették olvasni. Sok lélekben élnek tovább a szavaim. Most, hogy újra megjelenik, nemigen nyúlok a szöveghez. Egy fejezet azonban hiányzott a könyvből. Valaha nem...
16.1 €
"""A legtöbb, amit az eljövendő generációk érdekében tehetünk, ha szeretjük saját generációnk tinédzsereit."" (Gary Chapman) Chapman jó hírrel szolgál a tinédzserek szüleinek: minden látszat ellenére ebben az életkorban is a család és a szülők lehetnke a legnagyobb...
8.61 €