Petőfi - Zsolt Harsányi

16.13 €

"Itt-ott legendákban, szájról-szájra adott történetekben még sokáig felbukkan. Esküdtek is, hogy látták. Ha a csillag villámgyors útja végighasít az emberiség felett a mennybolton, a vakító fényesség után behunyt szem egy darabig még látja a csodálatos csillag vonalát." A magyar irodalom legnagyobb hatású költőjének lélekrajzát olvashatja ebben a regényben a kedves olvasó. Petőfi neve nem egyszerűen a népköltő vagy a forradalmár neve a magyar kultúrában, hanem a reményé: lehetséges felemelkedni a legalacsonyabb sorból is, lehetséges átalakítani a világot. Harsányi Zsolt klasszikus regényének főhőse a tehetségében bízó, és minden akadályt leküzdő ember megtestesülése, aki heroikus küzdelmet folytat önmagával és az őt körülvevő világgal. A regényből megismert Petői mitikus alak ugyan, de nagyon is emberi, messze túlnőve az irodalomtörténetből ismert merev figurán. Szerelmein, családi kötődésein keresztül megismerhetjük esendő emberi arcát, ám a Sors nagyobb célokra szemelte ki: épp magánemberi esendőségeit levetkőzve volt képes megváltoztatni a hozzá nem túl kegyes Magyarországot. Petőfi legendája máig nem vesztett erejéből. Olyan sikertörténet, amelynek még a korai vég sem szabhatott gátat, hanem a közösségi megváltás lehetőségét hozta a magyarok számára. Ez Harsányi Petőfijének titka, és ez adja a 90 esztendő után újra kiadott könyvének újdonságát, amely a mai olvasók számára is árnyalhatja és új életre keltheti a nagy nemzeti költőről kialakult kultikus képet.

Podobné produkty

„Itt-ott legendákban, szájról-szájra adott történetekben még sokáig felbukkan. Esküdtek is, hogy látták.Ha a csillag villámgyors útja végighasít az emberiség...
10.56 €
Madách Imre: Az ember tragédiája szerzője. A legtöbben valószínűleg csak ennyit tudnak a magyar irodalom egyik legjelentősebb alakjáról, holott Madách fordulatos, botrányoktól sem mentes élete maga is egy regény lapjaira kívánkozik, ahogy kora, a szabadságharcot...
16.9 €
Madách ?Imrének, Az ember tragédiája szerzőjének élettörténetét írta meg Ember küzdj'… című regényében Harsányi Zsolt (1887-1943), a magyar szórakoztató irodalom neves művelője. Az Ember küzdj'… – mint alcíme mondja: „Madách életének regénye” – nem készült...
12.67 €
Szent koronánkat két részből illesztették össze, de hogy ki és mikor, azt ma sem tudjuk pontosan. A koronát a századok folyamán zálogba adták, ellopták, elvesztették és megtalálták, egy fa odvába rejtették, legalább négyszer elásták, egyszer pedig késsel feszegették...
12.9 €
Hősöm és kedves barátom, Litteráti László zeneszerző ült a zongoránál és felszisszent. Hirtelen kiesett annak a melódiájából, harmóniájából...
2.79 €
A két világháború között Magyarország sztárírójának egy kevésbé ismert műve, a Sacra Corona. Harsányi Zsolt itt is, mint más történelmi regényeiben...
8.45 €
Petőfi Sándor életregényét tartja kezében a tisztelt Olvasó, azét a költőét, akit valamilyen mértékben mindannyian ismerünk már. Tudjuk, hogy értékrendjében...
2.79 €
Petőfi Sándor életregényét tartja kezében a tisztelt Olvasó, azét a költőét, akit valamilyen mértékben mindannyian ismerünk már. Tudjuk, hogy értékrendjében...
2.79 €
A békéscsabai asztalosműhelytől a bécsi, düsseldorfi és párizsi festőműtermekig, a magyar pusztától a fényes francia palotákig követhetjük nyomon Munkácsy Mihály, a magyar festőművészet legendás alakjának életét Harsányi Zsolt hosszú évtizedeken át mellőzött...
14.08 €