Palackposta Erdélyből

7.86 €

A megmaradásért küzdő nemzetet próbára tevő időszakban, amikor magyar mivoltunkat hihetetlen erők akarják ismét szétmorzsolni, szükség van minden rendelkezésre álló tartalékra. Ügyességre, bátorságra; az eddig megszenvedett tapasztaltok felhasználására. Valahogy úgy, ahogyan hasonló veszélyben -csak akkor valódi harcmezei helyzetben-, a pozsonyi csata magyarjai cselekedtek. Hiszen célunk valójában az, hogy ne "elimináljanak" a számunkra ma is viszonzatlan szerelemre emlékeztető Európánkból. E száz néhány oldal arra tanít, hogy ne kezdjünk feleslegesen mindent újra. A megszenvedett és igazgyöngyként kiizzadt tapasztalat felhasználása -sok, eddig eltékozolt erőt szabadít föl- élesebb látást kölcsönöz. A szerkesztő, e kis breviárium terjedelméhez alkalmazkodván, az 1935-ben Kolozsváron induló - s aromán-magyar kurzusváltást is átélt - Hitel folyóirat első éveinek "szellemi kagylókincseiből" mutat be néhány megdöbbentően aktuális és érvényes, tehát nagyon is használható gondolatot. Saját hibáink és ellenfeleink módszerei háromnegyed évszázad alatt nem sokat változtak, s a veszedelem csak fokozódott. Szükség van tehát arra, hogy figyeljünk ma is a magyarságukat nehéz időkben, nehéz helyzetekben vállaló HITEL-es nagyjainkra. Igen! Ők európaiak módjára mertek magyarok lenni. A könyvet válogatta, szerkesztette, jegyzetekkel ellátta, bevezetőjét és utószavát írta Szász István Tas (Kolozsvár, 1938), orvos, író és szerkesztő, aki családi emlékek, dokumentuk alapján megírta a szülei házában és anyagi támogatásával szerkesztett HITEL folyóirat történetét, s leányfalui otthonába átmenekítette annak szinte minden tárgyi emlékét.

Podobné produkty

„Kétféle jó irodalom van - osztja Sándor Iván a nagy bécsi író, Hermann Broch gondolatát. - Az egyik szolgálja a korszak ízlését-divatjait, s ezzel része lesz a korszak struktúrájának. A másik megmutatja: mi maga a korszak.” Legújabb esszéiben Sándor Ivánt...
9.86 €
Kordokumentumok. Üzenetek abból a múltból, amelyből az a jelen sarjadt, ami a holnapi múlt lesz. Itt-ott megrázó, ám valamelyest röhejes. Hátha sokan vannak, akiket érdekel, hogyan is éltünk mi akkoriban, a nyolcvanas években. Akik velem együtt vészelték át...
7.88 €
2009-et írunk. Skóciában egy palackba zárt üzenetet sodor partra a tenger. A foszladozó papíron már alig olvashatók a vérrel írt sorok, amelyben egy testvérpár kér...
5.61 €
A Magyarok Emlékezete c. sorozat következő kötete Erdélyi János költő, esztéta, filozófus, monda- és népdalgyűjtő életét, munkásságát mutatja be. A kötetet korabeli fotók illusztrálják.
11 €
Erdély, a „magyarabb magyarok” földje, évszázadokig a „nemzeti állam” őrzője, a „magyarság védőbástyája”, a nemzeti mítoszok tündérkertje. Amikor a második bécsi döntést követően északi része újra magyar szuverenitás alá került, elképzelhetetlennek tűnt, hogy...
3.38 €
Ve světě, kde země připoutává a neviditelnou silou táhne lidi k rodnému místu a kde mohou putovat, obchodovat a vládnout pouze těhotné ženy, si tři výjimeční jedinci hledají cestu, jak se z tohoto zřízení ovládaného ženami a prostoupeného nepostižitelnou magií...
27.45 €
E kötet az 1918-1919-es erdélyi impériumváltást mutatja be a Károlyi-kormány nemzetiségi minisztériuma iratanyagából készült válogatással. Célunk az, hogy illusztráljuk Erdély bonyolult, 1918 őszén gyorsan változó nemzetiségi erőviszonyait, az egyre határozottabb...
11.29 €
Tudnivaló, hogy Erdélybe semmiféle nyomtatványt, írást, napilapot nem lehet bevinni, könyvet végleg nem. Utoljára nagyon megtáncoltattak a vámon a magyar vámosok. Ezelőtt hat vagy nyolc héttel, május végén mentünk Zolival és Marival a csíksomlyói búcsúra, Vízaknára...
9.86 €
Tudnivaló, hogy Erdélybe semmiféle nyomtatványt, írást, napilapot nem lehet bevinni, könyvet végleg nem. Utoljára nagyon megtáncoltattak a vámon a magyar vámosok. Ezelőtt hat vagy nyolc héttel, május végén mentünk Zolival és Marival a csíksomlyói búcsúra, Vízaknára...
6.48 €