Két utazás Erdélyben - Alaine Polcz

9.86 €

Tudnivaló, hogy Erdélybe semmiféle nyomtatványt, írást, napilapot nem lehet bevinni, könyvet végleg nem. Utoljára nagyon megtáncoltattak a vámon a magyar vámosok. Ezelőtt hat vagy nyolc héttel, május végén mentünk Zolival és Marival a csíksomlyói búcsúra, Vízaknára és aztán Kolozsvárra. Akkor még az autó kerekét is leszerelték, úgy kellett ugráltatni a földhöz vágva, hogy nincs-e benne valami - és közben a foguk között odasziszegték, hogy "könyvet ne, azt tudhatják, hogy nem szabad!" Polcz Alaine életének meghatározó helyszíne volt Erdély, ahova idősebb korában is rendszeresen visszajárt, hogy látogassa és segítse, támogassa az ott élőket. Jelen kötet két ilyen út krónikáját tartalmazza, melyek a Ceauşescu-rendszer végnapjainak Romániájába kalauzolják az olvasót. Az első utazás során a szerző Vízaknára, gyermekkora helyszínére látogat, ahol találkozik rokonaival, barátaival. A második út célja Kolozsvár és Kide, a fiatalság helyszínei. A két útleírásban Polcz Alaine a rá oly jellemző bölcsességgel és szeretettel, emberismerettel és remek megfigyelőképességgel mutatja be az ott élő embereket, a Ceauşescu-korszakban egyre elviselhetetlenebbé váló Romániát, és azt, hogy Erdélyben bár "több a szenvedés, az emberek melegebbek és igazabbak", mint Magyarországon.

Podobné produkty

Tudnivaló, hogy Erdélybe semmiféle nyomtatványt, írást, napilapot nem lehet bevinni, könyvet végleg nem. Utoljára nagyon megtáncoltattak a vámon a magyar vámosok. Ezelőtt hat vagy nyolc héttel, május végén mentünk Zolival és Marival a csíksomlyói búcsúra, Vízaknára...
6.48 €
A megmaradásért küzdő nemzetet próbára tevő időszakban, amikor magyar mivoltunkat hihetetlen erők akarják ismét szétmorzsolni, szükség van minden rendelkezésre álló tartalékra. Ügyességre, bátorságra; az eddig megszenvedett tapasztaltok felhasználására. Valahogy...
7.86 €
E kötet az 1918-1919-es erdélyi impériumváltást mutatja be a Károlyi-kormány nemzetiségi minisztériuma iratanyagából készült válogatással. Célunk az, hogy illusztráljuk Erdély bonyolult, 1918 őszén gyorsan változó nemzetiségi erőviszonyait, az egyre határozottabb...
11.29 €
Vakulya Norbert az 1916-os erdélyi román betörést feldolgozó történelmi regényének főhőse a kalandos életű báró felsőszilvási Nopcsa Ferenc (1877–1933) geológus,...
9.27 €
Torma Zsófia Csicsókeresztúr 1832. szeptember 27. - Szászváros 1899. november 14. A Kárpát-medence legértékesebb neolitleleteinek felfedezője, amit ma tordosi leletek néven ismerünk. Kutatásai során különböző töredékeket talált, amelyeknek a székely rovásírásra...
8.06 €
E dokumentációs munka, mely magába foglalja az utolsó húsz esztendő minden hitelesített visszaélését, amit a román kormányhatóságok az erdélyi magyarokkal szemben elkövettek, felsorakoztatja mindazokat az erőfeszítéseket, amiket az Erdélyi Világszövetség amerikai...
16.87 €
A keletkezési idő logikája és történelmi viharok szeszélye rendezte egymás mellé Cs. Szabó László (1905-1984) három, e kötetben közölt írását. Az Erdélyben (1940) - Illés Endre szavaival - egy "férfi földrajza": az akkor rádiótudósítóként is működő író hazatérése...
14.65 €
Menekülésem Erdélyből - Élményeim a nyugat-magyarországi szabadságharcból leírása Nemzeti hőseink egyike, Maderspach Viktor a trianoni tragédia után is hű marad szülőföldjéhez, és kényszerűen román állampolgárrá válva próbál élni birtokán. Nem hagyják. Világháborús...
8.38 €
Rigó Máté kötete az első világháború, Trianon és az impériumváltások történetét nem elsősorban a diplomácia, a hadseregek vagy a nemzeti sérelmek felől közelíti meg, hanem a gazdasági elit, a vállalkozások és az üzleti túlélés nézőpontjából. A könyv központi...
18.31 €