Oroszország - Útirajz / Naplójegyzetek / Levelek - Gyula Illyés

15.81 €

"Most már kezd valami képem alakulni erről az országról. Engem persze nem is annyira a rendszer érdekel, mint a nép. Egyszerre angyalian bájos ez és könyörtelen. Szóval mint minden nép. Állandó lelkesedésben és mélázásban élnek. Olyan dolgok történnek itt, ami másutt elképzelhetetlen. Most például ez egész városban nincs cigaretta. Mikor megérkeztünk, még rengeteg volt, már épp megszoktam őket, mikor egyszerre nyomuk veszett. Egyetlen üzletben sem találni; vagy csak igen ritkán. Miért? Az árusítók mindenütt nevetve, jókedvűen adják meg a magyarázatot, hogy az egész dohánygyár, a portástól az igazgatóig két hétre szabadságra ment, én már nem is tudom, melyik tenger partjára. Tehát meg kell várni, míg visszajönnek, mert pihenés mindenkinek jár." Illyés Gyula "Visszatekintve a csaknem nyolcvanöt évvel későbbi jövőből, van már összehasonlítási alap az akkor még nem tisztán látott, esetleg csak sejtett vagy készülődő események megítélésére. Bármennyire kényes téma volt akkor és lett később, Illyés Gyula ezt az írását minden időkben vállalhatta." Illyés Mária

Podobné produkty

Megszoktuk, hogy végül minden jól alakul. De mi van, ha most nem így lesz? Carlo Masala különösen drámai módon mutatja be, mi forog kockán. Egy lehetséges forgatókönyv szerint 2028 márciusában az orosz csapatok elfoglalják az észt kisvárost, Narvát és a Balti-tengeren...
11.27 €
A 2008-as orosz-grúz háború olyan volt, mint az 1930-as években a Rajna-vidék megszállása, de ahogy akkor, most sem foglalkoztunk a baljós előjelekkel. Aztán 2014-ben Putyin elfoglalta a Krím félszigetet, ahogy anno a Szudéta-vidéket Hitler, de mi ezen is hamar...
14.25 €
Lehet egy ilyen hatalmas területre kiterjedő országnak rövid a története? Költői a kérdés. Ha felgyorsult életritmusunk mellett mégis szeretnénk átfogóbb képet kapni Oroszország sokszínű és gyakran ellentmondásos történelméről, akkor Mark Galeotti tömör, ámde...
10.75 €
"Meglehetősen nyugodt alak vagyok, olyan, akit nem könnyű csak úgy megijeszteni. És mégis, némiképp aggódni kezdtem, amikor egy nap, szokásom szerint bekapcsolván az Ekho Moszkvi rádió adását, a hírekben azt hallottam, hogy a Kreml vérdíjat tűzött ki a fejemre....
14.08 €
Debreczenyi Miklós olyan felfedezést tett a magyar írás tekintetében, amit saját kora tudósai sem tudtak igazán kezelni. Azaz lefordított olyan töredékeket, amiket odáig senki sem tudott. Ezzel a magyar nyelv- és őstörténet kutatás kimagasló tudósává vált....
9.35 €
Vlagyimir Putyin Oroszországa az elmúlt években összehangolt akciók egész sorozatát indította azzal a céllal, hogy kiterjessze a hatalmát és meggyengítse a Nyugatot - elég csak az amerikai választások befolyásolására, a szélsőséges politikusok támogatására...
20.96 €
Az ifjú Hans Heinz Rehfeldt 18 évesen legénységi állományú gránátosként (közlegény) került a keleti frontra 1941. novemberében az elit Großdeutschland gyalogezred önkénteseként, hogy egy 8 cm-es aknavető kezelőjeként azonnal a Taifun hadművelet harcaiban találja...
19.69 €
Anna Politkovszkaját, az egyik legbátrabb orosz újságírót 2006 őszén bérgyilkos lőtte le Moszkvában. Közvetlenül a halála előtt fejezte be mellbevágó, ,,testközeli"" feljegyzéseit a putyini Oroszország erőszakos, korrupt valóságáról. A szerző szenvedélyes,...
7.86 €
„Egyetlen tisztességes ember sem hal meg hiába. Anne Frank bizonyosan nem. De ő nem meghalt valamiért, hanem sokkal inkább élt valamiért – a halál ellenére élt.” A 77 éve megjelent napló kiadása új elő- és utószóval, kronológiával, illusztrációs anyaggal, valamint...
13.9 €