Debreczenyi Miklós olyan felfedezést tett a magyar írás tekintetében, amit saját kora tudósai sem tudtak igazán kezelni. Azaz lefordított olyan töredékeket, amiket odáig senki sem tudott. Ezzel a magyar nyelv- és őstörténet kutatás kimagasló tudósává vált. Könyve bevezetőjében az alábbiakat írja: „Volt-e magyar őseleinknek, mielőtt keresztényekké lettek, nyelvünk sajátságaihoz alkalmazkodott valamely írásmestersége? ? olyan kérdés, melyre minden habozás nélkül azt mertem válaszolni, hogy: volt. Még pedig nem csupán abból az indokból, mely Jernei Jánost a jeligémül is választott nyilatkozatra bírta, hanem főképpen azért, mert a székelyeknél, ha számra nézve csekély, annyi emléke mégis maradt fenn, aminek alapján elég helyes képet alkothatunk magunknak róla. Ezt az írást legújabban „Székely rovás-írás”-nak nevezik s ezzel azt a székely különlegességek közé sorozták be… Sokkal több az: az összes magyarság ősi közös kincse.” A mű az 1914-ben megjelent eredeti kiadás reprint változata.