Mr. Goebbels Jazz Band - Demian Lienhard

16.9 €

„Akarjátok a totális szvinget? Elfajzott zenét játszottak – a nácik megbízásából. A Charlie and His Orchestra a jazzt és a szvinget 1939-től barna propagandává változtatta. Abszurd szövegeik célja az volt, hogy aláássák az ellenség morálját.” Danny Kringiel, DER SPIEGEL Demian Lienhard egy, a nácik szolgálatában jazzt játszó zenekar elképesztő (és szinte minden részletében igaz) történetét meséli el, valamint a hírhedt rádióbemondóét, William Joyce-ét, aki Lord Haw-Haw fedőnév alatt „Hitler hangjaként” szerzett nemzetközi hírnevet. Lendületes, sodró tempójú, és minden komolysága mellett ironikusan szórakoztató regény, amely a maga kegyetlen abszurditásában leplezi le a náci propaganda álnokságát. Berlin, 1940 tavasza: Joseph Goebbels döntése alapján létrejön egy big band, amely Mr. Goebbels Jazz Band néven nemzetközi hírnévre tesz szert. Európa legjobb zenészei, köztük zsidók és homoszexuálisok, szó szerint a túlélésért játszanak a náci propaganda szolgálatában, mégpedig jazzt, ami „elfajzott” zenének számít. Naponta akár hatmillió brit háztartás is hallgathatja a szövetségesek ellen uszító szövegekre írt szvinget, valamint a sztárbemondó William Joyce-t, más néven Lord Haw-Haw-t, aki a British Union of Fascists soraiban tört a magasba, majd Londonból Berlinbe menekült. Joyce az „éteri fronton” aratott sikereket irodalmi formában akarja dokumentáltatni. A zenekarról szóló propagandaregény megírásával a svájci írót, Fritz Mahlert bízza meg, aki hamarosan kétes hírű berlini klubokban és illegális lebujokban találja magát, túl sok Cointreau-t iszik, belebonyolódik a kutatásaiba, és közben nemcsak a zenészek kételyeit kell legyőznie, hanem veszélyes megbízóit is félre kell vezetnie vállalkozása lassú előrehaladásával kapcsolatban. Lienhard őrült tempóban hajszolja alakjait New Yorkból Galwaybe, Londonba, Manchesterbe, Zürichbe, Danzigba és Berlinbe, miközben a hitleri állam embert megvető cinizmusát éppúgy leleplezi, mint a náci propaganda álnokságát. Megmutatja, hogyan fullad kudarcba a művészi alkotás, ha egy ideológia szolgálatába áll, miközben a saját elbeszélését is ravaszul aláássa egészen az utolsó, meglepő csattanóig.

Podobné produkty

Joseph Goebbels byl do konce života pravou rukou Adolfa Hitlera. Jaký byl ale v soukromí, když vytrvale nekrmil srdce a mysl Němců nacistickým virem? Přečtěte si dosud neznámé zápisky bolestně upřímného rozhovoru s ministrem propagandy třetí říše, jak je zaznamenal...
8.39 €
Győztes is, vesztes is felejteni akar, csak a hegedű nem akar felejteni. Emlékezik egy Auschwitzban megölt zsidó zenészre, Lazare Braunra, kifosztott gazdájára, s nem engedelmeskedik a hegedűművész leánynak, aki a története nélkül akarja a mesterhegedűt. De...
14.08 €
Skladatel a režisér Heiner Goebbels se řadí mezi nejvýznamnější osobnosti současné hudební a divadelní scény. Kniha Proti gesamtkunstwerku je souborem jeho textů o hudbě, divadle, estetice, umělcích, rozhlasu, vzdělávání a jejich vzájemném ovlivňování. Goebbels...
19.97 €
Daší sbírka materiálů která odráží ,nejen šílený svět Jopha Goembelse,ale umožňují také pohled do vnitřního okruhu moci. Patří nejdůležitějším zdrojům historie a událostí předcházejících vzniku Třetí a říše.
15.95 €
Goebbelsovy deníkové záznamy odrážejí nejenom šílený vnitřní svět jejich pisatele, ale také umožňují pohled do mocenských kruhů Třetí říše. Svazek je bohatě opatřen poznámkami, které pomohou čtenáři pochopit text.
26.85 €
Goebbelsove denníkové záznamy odrážajú nielen šialený vnútorný svet ich pisateľa, ale umožňujú aj pohľad do mocenských kruhov Tretej ríše. Zväzok je bohato komentovaný poznámkami, ktoré pomáhajú pochopiť kontext.
15.95 €
1911-ben Berlinben született egy kislány, aki sokra vitte: a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének, Joseph Goebbelsnek a titkárnője lett. A mindennapi adminisztrációs feladatok ellátása mellett a német...
7.88 €
Explore how the world around us can inspire meaningful, personal, and beautiful interiors to make a house a home in Sense of Place by interior design experts and Travel Home authors Caitlin Flemming and Julie Goebel. For anyone interested in curating a home...
45.95 €
Kameny na výrobu krystalové vody. Nové informace ohledně výroby a užití účinné krystalové vody. Důkladně a dopodrobna zde představíme více než třicet osvědčených směsí krystalové vody a přes sto kamenů se zaměřením na jejich účinek a použití.
11.65 €