Goebbels titkárnője voltam - Hansen Thore D.,Brunhilde Pomselová

7.88 €

1911-ben Berlinben született egy kislány, aki sokra vitte: a Harmadik Birodalom propagandaminiszterének, Joseph Goebbelsnek a titkárnője lett. A mindennapi adminisztrációs feladatok ellátása mellett a német katonák halálozási statisztikáinak meghamisítása volt a munkája. A bukás után sem tanúsított megbánást, elhárította a személyes felelősségét a halálgépezetben elfoglalt szerepét illetően. Csak élete legvégén volt hajlandó interjút adni, melyben többször hangsúlyozta, hogy ő is úgy élt, ahogy a legtöbb német: nem tudott semmiről, mert nem akart tudni arról, ami nem rá tartozott. Ezért is lett az életéből készült dokumentumfilm címe Egy német sors. De vajon milyen tanulságokkal szolgálhat ma egy, a tetteiért felelősséget nem vállaló német gépírónő életrajza? A náci propagandaminiszter, Joseph Goebbels titkárnője több mint százévesen őszintén nyilatkozott mindarról, amit Hitler közvetlen környezetében átélt. Kikötötte, hogy az interjú egy része csak halála után jelenhet meg, például arról a kényszerabortuszról, mellyel elvették a zsidó szerelmétől fogant gyermekét.

Podobné produkty

Joseph Goebbels byl do konce života pravou rukou Adolfa Hitlera. Jaký byl ale v soukromí, když vytrvale nekrmil srdce a mysl Němců nacistickým virem? Přečtěte si dosud neznámé zápisky bolestně upřímného rozhovoru s ministrem propagandy třetí říše, jak je zaznamenal...
8.39 €
Győztes is, vesztes is felejteni akar, csak a hegedű nem akar felejteni. Emlékezik egy Auschwitzban megölt zsidó zenészre, Lazare Braunra, kifosztott gazdájára, s nem engedelmeskedik a hegedűművész leánynak, aki a története nélkül akarja a mesterhegedűt. De...
14.08 €
Skladatel a režisér Heiner Goebbels se řadí mezi nejvýznamnější osobnosti současné hudební a divadelní scény. Kniha Proti gesamtkunstwerku je souborem jeho textů o hudbě, divadle, estetice, umělcích, rozhlasu, vzdělávání a jejich vzájemném ovlivňování. Goebbels...
19.97 €
„Akarjátok a totális szvinget? Elfajzott zenét játszottak – a nácik megbízásából. A Charlie and His Orchestra a jazzt és a szvinget 1939-től barna propagandává változtatta. Abszurd szövegeik célja az volt, hogy aláássák az ellenség morálját.” Danny Kringiel,...
16.9 €
Daší sbírka materiálů která odráží ,nejen šílený svět Jopha Goembelse,ale umožňují také pohled do vnitřního okruhu moci. Patří nejdůležitějším zdrojům historie a událostí předcházejících vzniku Třetí a říše.
15.95 €
Goebbelsovy deníkové záznamy odrážejí nejenom šílený vnitřní svět jejich pisatele, ale také umožňují pohled do mocenských kruhů Třetí říše. Svazek je bohatě opatřen poznámkami, které pomohou čtenáři pochopit text.
26.85 €
Goebbelsove denníkové záznamy odrážajú nielen šialený vnútorný svet ich pisateľa, ale umožňujú aj pohľad do mocenských kruhov Tretej ríše. Zväzok je bohato komentovaný poznámkami, ktoré pomáhajú pochopiť kontext.
15.95 €
„A régi szerelemhez semmi sem fogható." „Az év egyik legjobb könyve" Financial Times. Lorena Hickok 1932-ben ismeri meg Eleanor Roosveltet a későbbi elnök, Franklin Roosevelt elnöki kampánya során. Lorena szegény sorban nőtt fel Dél-Dakotában, ám...
7.3 €
Miért olyan jelentőségteljes az a pillanat, amikor a kisgyermek ráébred: neki is lehet titka? Mihez kezdjen a szülő, ha rájön, hogy a gyermeke elhallgat előle valamit? Van-e helye a titoknak a házasságban? Létezhet-e bizalmas kapcsolat orvos és betege között?...
3.94 €