Mindenki képes kapcsolatra - Stefanie Stahl

6.48 €

„Kapcsolatképtelen nemzedék" - mondják azokra a fiatalokra, akiknek párkapcsolatai a közelségtől és az intimitástól való félelem miatt újra és újra zátonyra futnak. Korjelenségről lenne szó? Nem, mondja Stefanie Stahl pszichológus, a kötelékfóbia szakértője. Problémás kapcsolatok mindig is voltak, a kötődés viszont alapvető emberi szükségletünk. Életszerűen és praktikus gyakorlatokkal mutatja be, hogyan fejleszthetjük kötődési és autonóm képességeinket, amivel egyszersmind önbecsülésünket is megerősíthetjük. A belső gyermek modelljén magyarázza el, miképpen határozzák meg gyerekkori élményeink és az azokból fakadó védekezési stratégiáink felnőttkori kapcsolatainkat. És azt is, hogyan tudunk ezen változtatni úgy, hogy párkapcsolatunkban megtaláljuk az egyensúlyt alkalmazkodás és önérvényesítés között. „Ahhoz, hogy javítsunk a kapcsolatunkon, vagy olyan társat találjunk, akivel boldogok lehetünk, elengedhetetlen, hogy tűpontosan elemezzük, mi volt eddig a probléma. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy kapcsolatunk nehézségeit a partnerünk okozza, netán a sors oszt nekünk mindig rossz lapokat. Nem idegen tőlünk, hogy boldogtalanságunk okait a külvilágban keressük. De az okok valójában ritkán találhatók ott."

Podobné produkty

„Kapcsolatképtelen nemzedék” – mondják azokra a fiatalokra, akiknek párkapcsolatai a közelségtől és az intimitástól való félelem miatt újra és újra zátonyra futnak. Korjelenségről lenne szó? Nem, mondja Stefanie Stahl pszichológus, a kötelékfóbia szakértője....
14.08 €
Hogyan teremthetünk kapcsolatot pár perc alatt ott, ahol évekig falakba ütköztünk? Miként derítsük ki a másik fél rejtett motivációit? Milyen eszközökkel győzhetjük meg úgy a tárgyalópartnerünket, hogy közben ő is nyertesnek érezze magát? És vajon mit tanulhatunk...
18.31 €
Liz Greene a modern pszichológiai asztrológia egyik legnagyobb hatású alakja, a kötet pedig, melyet az olvasó a kezében tart, túlzás nélkül tekinthető a műfaj huszadik századi klasszikusának. A Kapcsolódás-ban a szerző a személyes kapcsolatok (elsősorban az...
15.35 €
Tragikus balesetnek látszik, amikor egy gyógyulófélben lévő drogost, Lyle Pickeringet holtan találnak, mert túladagolta magát. Csakhogy a nővére, Rochelle, és Eve Dallas hadnagy okosabbak...
9.27 €
Nem életrajzi könyvet szeretnék írni. Nem úgy kezdődik, hogy »1947. október 7-én születtem Budapesten. Szüleim pedagógusok voltak.« Ez - valószínűleg - keveseket érdekelne. A könyv címe talán jelzi célomat: azokat a történeteimet írom le, amelyek hibás (vagy...
6.41 €
"Nem életrajzi könyvet szeretnék írni. Nem úgy kezdődik, hogy >>1947. október 7-én születtem Budapesten. Szüleim pedagógusok voltak.
11.29 €
Fedezd fel, miként kerülhetsz kapcsolatba az angyalokkal, és hogyan finomíthatod az intuíciódat, hogy az égiek támogatásában és útmutatásában részesülj. Félelmeink és a belénk gyökerezett hiedelmeink megakadályozzák, hogy közvetlen kapcsolatba lépjünk angyalainkkal....
13.49 €
Szerezd vissza a hatalmat a nárcisztikusoktól, manipulátoroktól és más mérgező emberektől! Hangolódj rá az érzékenységedre, és hallgass a belső hangodra! A hiperérzékeny emberek és az empatikusok egy egyedülálló és együttérző csoportot alkotnak, akik gyakran...
16.03 €
A TAPASZTALATON ÉS A TEHETSÉGEN TÚL A SIKERHEZ SZÜKSÉGED VAN MÉG VALAMIRE. A sikerhez szükséges, de nem elégséges kommunikálnod másokkal. Sokkal többet kell elérned: valódi kapcsolatot kell teremtened. Hiszen e kapcsolat minősége határozza meg, hogy mennyire...
12.87 €