Kapcsolódás - Liz Greene

15.35 €

Liz Greene a modern pszichológiai asztrológia egyik legnagyobb hatású alakja, a kötet pedig, melyet az olvasó a kezében tart, túlzás nélkül tekinthető a műfaj huszadik századi klasszikusának. A Kapcsolódás-ban a szerző a személyes kapcsolatok (elsősorban az intim, szerelmi kapcsolatok) vonatkozásában, imponálóan széles perspektívával, ugyanakkor konkrét ábrafejtésekkel, esettanulmányokkal is illusztrálva tekinti át mindazt, amit korunk asztrológiája az emberi lélekről állíthat. A Kapcsolódás mindemellett nemcsak azok számára nélkülözhetetlen olvasmány, akik az emberi viszonylatok rejtelmeit a magas szintű, pszichológiailag orientált asztrológia szimbólumrendszerén keresztül kívánják értelmezni: a magyar nyelvű olvasó számára mindeddig ismeretlen következetességgel végzi el az asztrológia alapvető meglátásainak és C. G. Jung pszichológiájának "összeolvasását" is. Olyan megkerülhetetlen jungi fogalmakon keresztül, mint az archetípus, a pszichológiai típusok, az árnyék, az anima, az animus, vagy éppen a kollektív tudattalan, Greene lenyűgöző eleganciával és tárgyismerettel mutatja be, hogy Jung emberképe és az asztrológiai ábra útmutatásai miképpen értelmezik, gazdagítják és egészítik ki egymást. A Kapcsolódás így nemcsak személyes kapcsolataink asztrológiájának megvilágító erejű összegzése, de egyben főhajtás is a lélektan svájci géniusza előtt. A "jungiánus asztrológiai" összegző igényű kézikönyve.

Podobné produkty

„Mivel azt szeretném, hogy előbb-utóbb kommunikációs szuperhős legyen belőled, végigvesszük azokat a helyzeteket, amelyekben nincs szabad választási lehetőséged; vagy alkalmazod a kapcsolati finomérzékedet, vagy harcba keveredsz. Soha nincs annyira szükség...
11.83 €
"Elég mélyek, hitelesek, bensőségesek a kapcsolataim? Hogyan engedhetném közelebb az embereket úgy, hogy ne veszítsem el önmagam? Gyakran eltávolodunk egymástól, vajon mit rontok el ilyenkor? Akiben felvetődtek már hasonló kérdések, az biztosan izgalmas kalandnak...
14.08 €
Talán ?mindannyiunkkal előfordult, hogy váratlan vagy intenzív érzéseket kiváltó helyzetekben nem úgy reagáltunk, ahogyan azt más körülmények között gondolnánk magunkról. Különösen igaz ez akkor, ha az adott szituációban gyermekünk viselkedése váltja ki, hogy...
8.87 €
A mindennapi rohanásban könnyen beleragadunk a megszokásokba, és hajlamosak vagyunk elszalasztani azokat az alkalmakat, amelyek elősegíthetnék a gyermekeinkhez való mély kapcsolódást. Ez a könyv egy gondosan összeállított, érdekes kérdésekből álló gyűjteményt...
3.72 €
A világhírű gyermekpszichológus könyvében olyan játéktevékenységekkel ismerkedhetünk meg, amelyek által büntetés és jutalmazás nélkül oldhatunk meg nevelési, fegyelmezési problémákat, és segítséget nyújthatunk gyermekünk nehéz vagy traumatikus élményeinek feldolgozásában....
10.16 €
"Mivel azt szeretném, hogy előbb-utóbb kommunikációs szuperhős legyen belőled, végigvesszük azokat a helyzeteket, amelyekben nincs szabad választási lehetőséged; vagy alkalmazod a kapcsolati finomérzékedet, vagy harcba keveredsz. Soha nincs annyira szükség...
16.87 €
Az apák túlnyomó többsége szeretne jó apja lenni a gyermekének, ám a sok belső és külső elvárás, tévképzet, internetbölcsesség elbizonytalanítja még a legelszántabbakat is. Egyre többen teszik fel a kérdést: Van-e nyitja az apaságnak? Létezik-e apakulcs? A...
12.68 €
Széles körben ismert tény, hogy napjainkban magányosabbak vagyunk, mint valaha. A modern életmód sajátosságai, a nagyvárosok személytelensége és a technológia mind hozzájárulnak ahhoz, hogy elszigetelve érezzük magunkat. Pedig a tartós magány nem csupán kellemetlen,...
14.08 €
"Be kell vallanom: a mai kamaszok világa engem is gyakran zavarba ejt. Gyorsabb, zajosabb és átláthatatlanabb, mint az, amelyikben mi nőttünk fel. Más csatornákon, más nyelven kommunikálnak, és sokszor úgy tűnik, mintha láthatatlan falak választanának el minket...
14.06 €