Minden poklokon keresztül - Mór Jókai

1.07 €

?Néhol egy-egy rekedt völgydöbörben egyszerre csak buja, zöld növényzet lepte meg a keresztülvonulókat: az egész lapály fedve volt széles sipka nagyságú levelekkel, tekergo indákkal, miknek szárairól buja fényes kobakok csüggtek alá. Valami dinnye, vagy uborka, vagy »dudaim«, vagy kolokánt, ahogy az írás nevezi, nedvvel tele gyümölcs. A ,tapasztalt vezérzarándokok nagy kiabálással szaladgálták be csapataikat, hogy senki ez ártó gyümölcsökhöz hozzá ne nyúljon, mert a rövid enyhülésért halált vesz bennük magának. Meg is fogadták, nem is. Aki aztán az édes zamatú kobakokat megszedte, s szomját oltotta a nedveikkel, nagy hamar elmaradt az útfélen halálos görcsökben, magára vethetett! Minek torkoskodott? ? De ezért senki se tanult a példáján. Az új völgyszakadékban jött másféle gyümölcs: halálalma, zsidócseresznye, bolondcitrom, azzal laktak jól, attól hullottak rakásra. Aki már tántorogni kezdett, aki térdre esett, aki a tenyerével kereste a földet, azt mondták rá: »No, ez már a kvártélyán van!« Annyi bizonyos volt, hogy ez az igazi út, amelyen a mostaniak elott annyi keresztjáró hadsereg elment már. Ki a Szentföldre, ki a paradicsomba.?

Podobné produkty

A török hódoltság idejében játszódik. A főhős egy török nőbe szeret bele.
2.82 €
Őrizze meg a felejthetetlen közös pillanatokat!
14.08 €
A keresztesekben Dan Jones sajátos nézőpontból mutatja be a kereszténység és az iszlám között a középkorban csaknem négy évszázadon át dúló háborúskodást,...
9.83 €
A keresztapa a maffia világában játszódik, középpontjában a legtekintélyesebb családdal, a Corleonékkal és vezetőjükkel, a Donnal, aki egyetlen szemvillanásával dönt sorsokról, rendelkezik életről és halálról. A cselekmény közvetlenül a második világháború...
15 €
Beni élete a magyar tinik álma: jóképű, vagány, körberajongott sorozatsztár. Titokban azonban a saját neméhez vonzódik, és a sorozat vezető operatőrével jár. Marcellnak meg is felel a titkolózás, amúgy sem fűz nagy reményeket a kapcsolathoz, meggyőződése, hogy...
8.42 €
A keresztöltés bemutatása, kezdő és haladó hímzők részére, hímzéstechnika a gyakorlatban. fényképes illusztációval.
14.03 €
Keresztury Tibor új regénye letaglózó önéletrajzi visszatekintés. A testi-lelki megpróbáltatásokon és a különböző kórtermeken keresztül jutunk el a születés pillanatáig és a gyerekkor moccanatlan, valamint az ifjúkor mozgalmas időszakán át a keserű jelenig....
9.01 €
Keresztury Tibor új regénye letaglózó önéletrajzi visszatekintés. A testi-lelki megpróbáltatásokon és a különböző kórtermeken keresztül jutunk el a születés pillanatáig és a gyerekkor moccanatlan, valamint az ifjúkor mozgalmas időszakán át a keserű jelenig....
14.51 €
Csaknem negyven évvel ezelott, egy, a mainál ártatlanabb korban három lány lépi át a zárda kapuját. Angelina, Kathleen és Joanna a tanító és gyógyító rend testvéri közösségében akarja Istent szolgálni. A zárda viszonylagos zártsága dacára próbára teszi oket...
9.83 €