Minden, amit megbántam - Mikki Brammer

8.45 €

Attól a naptól fogva, hogy az óvó bácsija összeesett, majd meghalt, miközben Nyúl Péter kalandjait mesélte a gyerekeknek, Clover Brooks erősebb köteléket érzett a haldoklókhoz, mint az élőkhöz. Mióta pedig imádott nagypapája, aki felnevelte, magányosan halt meg, mert ő épp Ázsiában utazgatott, Clover haláldúlaként dolgozik New Yorkban: annak szenteli életét, hogy végstádiumban lévő betegeket kísérjen el utolsó lelki útjukon: segítsen nekik elfogadni az elkerülhetetlent, és megbékélni önmagukkal, bármilyen hibákat követtek is el életük során. Clover olyan sok időt tölt haldoklókkal, hogy közben elfelejti - vagy nem meri - a saját életét élni. Nem akar senkit igazán közel engedni magához, mert az kockázatos: ha szeret valakit, akkor elkerülhetetlen, hogy egy nap elveszítse... Így él harminchat éves koráig, amikor egyszer csak - egy kedves öregasszonynak köszönhetően, aki elmeséli neki nagy szerelmének történetét -, nagyot fordul Clover élete: kénytelen lesz végre önmaga lelkének a mélyére nézni, és kideríteni, hogy igazából mire is vágyik. De vajon lesz-e bátorsága hozzá, hogy elinduljon a saját útján? ,,Beleszerettem Cloverbe, teljes szívemmel kívántam, hogy kinyíljon a világa, és ujjongtam, amikor végül megértette, hogy a komfortzóna arra szolgál, hogy kilépjünk belőle." - Jill Mansell ,,- Láttam, hogy egész életedben szép halált próbáltál biztosítani másoknak... amit a nagyapádnak nem adhattál meg. - Barna szeme még most is ragyogott. - De a szép halál titka a szép élet. Hogy beleadsz mindent. Nem baj, ha összetörik a szívedet. Nem baj, ha hibázol. Vállalni kell a kockázatot. - Leo egyre nehezebben kapott levegőt, alig bírt már beszélni. - Ígérd meg, kislány - suttogta -, hogy élni fogod az életedet."

Podobné produkty

She's lived by the rules. Now she's breaking them . . .For more than eighty years, Joy Bridport has followed the rules - devoted wife, loving mother, steadfast neighbor in her small town. But when her best friend Hazel is given only months to live, Joy is forced...
15.99 €
Když Clover během dramatického vyprávění o Králíčkovi Petrovi viděla zemřít svého učitele, začala pociťovat silnější pouto k umírajícím než k živým. Poté, co na onen svět odejde i její milovaný dědeček, který ji vychoval, rozhodne se stát úmrtní dulou, společnicí...
15.07 €
Když Clover během dramatického vyprávění o Králíčkovi Petrovi viděla zemřít svého učitele, začala pociťovat silnější pouto k umírajícím než k živým. Poté, co na onen svět odejde i její milovaný dědeček, který ji vychoval, rozhodne se stát úmrtní dulou, společnicí...
23.6 €
Megérkezett Laura Thalassa új boszorkányos fantasyja, mely Az Alkusz-sorozat világában játszódik!Jöjj hozzám, Császárné...A húsz éves Selene Bowers kétségbeesetten reméli, hogy bejut a Henbane-re, a különleges intézménybe, melyet fiatal boszorkányok számára...
14.03 €
1939-et írunk. James Herriot, az egyetem padjaiból frissen szabadult állatorvos az észak-angliai Yorkshire-ben kap állást. Pályakezdő éveinek szórakoztató krónikáját olvashatjuk ebben a kötetben: szinte megközelíthetetlen farmokon tett látogatások, rendelői...
16.87 €
1939-et írunk. James Herriot, az egyetem padjaiból frissen szabadult állatorvos az észak-angliai Yorkshire-ben kap állást. Pályakezdő éveinek szórakoztató krónikáját olvashatjuk ebben a kötetben: szinte megközelíthetetlen farmokon tett látogatások, rendelői...
11.83 €
Életük végén az emberek gyakran elgondolkodnak azon, mi volt igazán fontos – és min változtatnának, ha tehetnék. A legnagyobb megbánások ritkán kapcsolódnak pénzhez, státuszhoz vagy anyagi javakhoz; sokkal inkább az elvesztegetett időhöz, a be nem teljesült...
6.73 €
Ő a boldogság és a fájdalom, a békesség és a küzdelem, az életem és a szerelmem. Áldozat. HŰSÉG. CSALÁD. Bear puszta kézzel szétfeszítené cellájának rácsait, hogy kiszabaduljon. Nem azért, mert a börtönben vadásznak rá,hanem mert Thiát így nem tudja megvédeni....
10.14 €
It was the first day of school in Flower Bed Lake, and every little creature knew exactly where to go. Everyone, that is, except Axl. The fish, lizards, and frogs all headed to their own schools to learn how to glub glub and ribbit, but there was only one of...
22.99 €