Merényletek Hitler ellen - Richard Dargie

5.61 €

Milliók reménykedtek Adolf Hitler halálában, ám csak néhányan rendelkeztek azokkal a képességekkel, azzal az eltökéltséggel és lehetőséggel, hogy merényletet kísérelhessenek meg ellene. A Harmadik Birodalom messianisztikus vezetője ellen állítólag 42 merényletet kíséreltek meg, közölük harmincnál többet dokumentumok igazolnak. Néhány merénylő abban reménykedett, hogy a Führer közelébe kerül és pisztollyal lelövi. Mások mesterlövészpuskával akarták leszedni. Akik ismerték a napirendjét, bombával vagy méreggel pusztították volna el. Többen is közel kerültek a sikerhez, köztük egy idealista német arisztokrata, egy vakmerő brit diplomata, sőt egy egyszerű asztalos is.   A könyv szereplői között kommunista és szocialista ellenállókkal, vallásos ellenzékiekkel, a német katonai elit konzervatív tagjaival, mi több, olyan egykori nácikkal találkozunk, akiknek elege lett vezetőjükből. Megismerkedhetünk a különböző szintű biztonsági intézkedésekkel, amelyekkel Hitlert védték ellenségeitől, és a szörnyű megtorlásokkal. Mindezek ellenére a Führer elsősorban a puszta szerencséjének és néha bohózatba illő véletleneknek köszönhette, hogy kialakult saját elpusztíthatatlanságába vetett hite  A szerző, az egyik legrangosabb brit történész, kísérletet tett arra, hogy összegyűjtse valamennyi Hitler ellen tervezett, illetve megkísérlett merényletet. A könyv külön érdeme, hogy plasztikus leírást ad Hitler szokásairól és személyiségéről, valamint a náci párt és Hitler SS-testőrségéről.

Podobné produkty

Milliók reménykedtek Adolf Hitler halálában, ám csak néhányan rendelkeztek azokkal a képességekkel, azzal az eltökéltséggel és lehetőséggel, hogy merényletet kísérelhessenek meg ellene. A Harmadik Birodalom messianisztikus vezetője ellen állítólag 42 merényletet...
10.97 €
"Kötetünk a béke utolsó hónapjairól szól a Monarchia Magyarországán. Harmincegy napról kap beszámolót az olvasó; ez a 31 nap az 1914. június 28-tól július 28-ig terjedő időszakot öleli el. 1914. június 28-án Szarajevóban, a Monarchia által 1908-ban a birodalom...
12.5 €
Ki gondolkodhat egy gyilkos fejével? Csakis egy másik gyilkos. Will Robie magasan képzett, profi bérgyilkos, az az ember, akit az amerikai kormány akkor hív, amikor a legrosszabbakat kell likvidálni - az állam ellenségeit, azokat a szörnyetegeket, akik számtalan...
18.28 €
Ki gondolkodhat egy gyilkos fejével? Csakis egy másik gyilkos.Will Robie magasan képzett, profi bérgyilkos, az az ember, akit az amerikai kormány akkor hív, amikor a legrosszabbakat kell likvidálni - az állam ellenségeit, azokat a szörnyetegeket, akik számtalan...
14.08 €
A tegnap Olaszországa a 20. századi Itália - Nyugat és Kelet ütközési zónája, ahol merényleteket, közönséges és politikai gyilkosságokat hajtottak végre, véres politikai küzdelmek dúltak. Kiadványunk mégsem bűnügyi jellegű krónika, politikatörténeti mű. A főcím...
14.06 €
A két történet főszereplői azonosak. Robert Repton és magántestőrcsapata különféle megbízásokat vállal. Egyszer egy megválasztott, de még be nem iktatott köztársasági elnököt kell védeniök sorozatos merényletektől - majd a másik kötetben egy évvel később ugyanez...
3.1 €
A Turul nemzetsége nyolcadik kötete II. András és IV. Béla királyok uralkodásának időszakát dolgozza fel. A szemünk előtt játszódik le, hogyan esküdtek össze az urak Bánk bán vezetésével Gertrudis királyné meggyilkolására, és hogyan hajtották végre a szörnyű...
9.27 €
,,Amíg ezt írom, senkinek nem esik bántódása", mantrázza az elképzelt merénylő másnapra tervezett ámokfutása előtti monológjában hol elszántan, hol fölényesen, hol szorongva, hol reménykedve. A kisregény fiktív világának drámai kerete az írás egyetlen éjszakája,...
12.95 €
A Turul nemzetsége nyolcadik kötete II. András és IV. Béla királyok uralkodásának időszakát dolgozza fel. A szemünk előtt játszódik le, hogyan esküdtek össze az urak Bánk bán vezetésével Gertrudis királyné meggyilkolására, és hogyan hajtották végre a szörnyű...
14.08 €