Meghalni olyan / Élni olyan - Szekrényes Miklós

5.07 €

Szekrényes Miklós novelláiban például az is tök jó, hogy kétféleképpen lehet őket olvasni. Az egyik módszerrel olyan, mintha egy filmet látnál. Egy igazi, hamisítatlan magyar szociofilmet, kocsmapulttal, falusi focipályával, kórházfolyosóval, szélsüvítéssel, a budiajtó nyikorgásával és kiürült antidepresszáns-dobozzal. A másik olvasási módban ott ül veled szemben Szekrényes Miklós, előtte, a ragacsos kocsmaasztalon egy félig üres - vagyis félig teli - söröskorsó, és ő mesél, egyre csak mesél azon a szenvtelennek tűnő, mégis feszültséggel, érzésekkel, érzelmekkel és empátiával teli elbeszélői hangján, te meg figyelmesen hallgatod. Másként nem is tudnád, hiszen annyira magával ragad. Közben elkíséred egy meccsre, vagy a Mátrába, esetleg Budapestre, időnként pedig a nem is annyira távoli múltba, amikor még voltak úttörők, a magyar focisták kijutottak a vb-re és 1984 nem egy fogalom, hanem egy évszám volt. Azt hiszem, az effajta novellákra szokás mondani, hogy életszagúak, valóságosak és hitelesek. Ennél jobb most csupán azért nem jut eszembe, mert egyre csak a hatásuk alatt vagyok. Fejbe kólintottak, akár a túladagolt feles, a szélről belőtt labda, meg a túl kemény párna a mentőautó hordágyán. Viszont a végére mégiscsak helyükre kerülnek a kirakójáték részei. És miközben ezek egymásba ölelkeznek, te rájössz arra, nyájas olvasó, hogy Szekrényes Miklós végig arról mesélt neked, hogy ami látszólag szétfolyik, valójában egyfelé tart, és mi ugyanannak a nagy egésznek az időnként kacagtató, időnként szánalmas, leginkább azonban esendő és szeretetéhes darabkái vagyunk. (Benedek Szabolcs)

Podobné produkty

"Szekrényes Miklós könyve nemcsak anekdotikus (tárca)novellafüzér, de szociológiai terepmunkaként is olvasható; az ország egyik legszomorúbb régiója adja a keretet a lesekhez, büntetőrúgásokhoz, a meccsekre utazásokhoz vagy éppen a hogyozáshoz, italozáshoz...
5.07 €
Timothy Kurek a nasville-i Bibliaövezet egyik szigorú, konzervatív, keresztény gyülekeztében nevelkedett, és korán megtanulta az elkülönülés evangéliumát. De Timothy útját egy szülei által kitagadott, leszbikus lány képében hamarosan keresztezi a világ. Timothyn...
11.53 €
A Varázsló a sufnimban folytatása! Vanheldon, a vandálok királya nem lát a pipától, amióta Merdyn kővé változtatta a seregét. Bosszúvágyában ördögi tervet eszel ki: elrabolja Rose-t, visszaviszi a középkorba, és csaliként használja a varázslónak állított csapdában....
11.29 €
"Nem tudom eldönteni, ez tényleg a boldogság már, vagy a boldogság majd csak akkor jön el, ha beköltöztünk a bézs színű házba." A hétéves Mari mást sem hall otthon, mint hogy ő csúnya, buta, semmirekellő. Alkoholista apja és rideg anyja mellett nemhogy Barbie...
14.08 €
A szeretetet gondozni kell. Ápolni kell. Törődni kell vele. A szeretet néha olyan, mintha magától működne, mintha nem is kellene vele foglalkozni, máskor meg tudatos erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy működjön egy kapcsolat. Szél Dávid, pszichológus
8.35 €
Minden kezdet nehéz. Még egy átlagos hétköznapé is. Olykor meglepően sok feladat, apró bonyodalom és nehéz döntés áll az induló nap útjába. Vagy a miénkbe. Előfordul, hogy épp saját magunk! Máskor egy galacsin vagy egy dínó árnyéka, mikor hogy. És ez alól –...
19.69 €
"A halál, az elmúlás társadalmi tabu. Félu¨nk tőle és félu¨nk beszélni róla. Félu¨nk kicsit megállni, félu¨nk gyászolni. Félu¨nk elismerni és elfogadni, hogy mindez az élet velejárója. Tudjuk, értju¨k, de nem érezzu¨k. A gyerekeink viszont nem tudják, nem értik....
8.35 €
HOGYAN TALÁLKOZTATOK? Az alap kérdés, amit minden párnak feltesznek. A válasz pedig általában valamilyen übercuki, habos-babos, turbékolós történet arról, hogyan találta őket fenékbe Cupido nyila. A mi sztorink egy kicsit más. Éppen egy gazdag Beverly Hills-i...
14.08 €
A történetünkhöz adott egy fiatal író, Gyulai Emánuel, s A hatlövetű című gengszterregénye, ami váratlanul hatalmas veszélybe sodorja az íróját. De mit tegyen egy szerző, amikor papírra vetett hősei a való életben egyszer csak bekopognak az ajtaján, s laposra...
16.03 €