HOGYAN TALÁLKOZTATOK? Az alap kérdés, amit minden párnak feltesznek. A válasz pedig általában valamilyen übercuki, habos-babos, turbékolós történet arról, hogyan találta őket fenékbe Cupido nyila. A mi sztorink egy kicsit más. Éppen egy gazdag Beverly Hills-i környéken trollkodtam, és azon voltam, hogy találjak magamnak valakit, aki eljegyez. Tudjátok, hogy féltékennyé tegyem az ősellenségemet, aki kirúgott. Ő úgy trappolt végig az utcán, mint egy gyönyörű ogre, és valami félresikerült üzletről motyogott, amiből ki kell svindlerkednie magát. Ekkor ütköztünk egymásba. Nem voltak szikrák. A szerelemnek még csak a szele sem csapott meg. De mire észbe kaptam, ingyen sült krumplit és guacamolét tömtem magamba, és hallgattam, ahogyan ez a férfi kiteríti elém életének minden problémáját… amivel eljutottunk egy nagy szívességhez. Azt akarta, hogy én legyek az ő Vivian Wardja, tudod, a Micsoda nő!-ből – leszámítva a fránya viselkedését. Arról beszélgettünk, hogy egy villában élünk, dupla randikat szervezünk, és úgy teszünk, mintha fülig szerelmesek lennénk egymásba… és jegyben járnánk. El tudod képzelni? Merész! De a kétségbeesett emberek bizony őrültségekre is képesek. Elkövettem azonban egy nagy hibát… nagyot… HATALMASAT! Véletlenül beleszerettem a szingli Huxley Cane-be… Felnőtt olvasóinknak ajánljuk!