Egy szokványosnak ígérkező szombat délután, egy facebookra hanyagul kiposztolt régi családi fotó, és a felbukkanó emlékek hatására váratlanul kinyílik a teljes album. Előbújnak belőle az évtizedek óta némán ott lapuló családtagok, és mesélni kezdenek, ahogy azelőtt soha. Felszínre törnek a féltve őrzött titkok: az ávós nagybácsiról és a málenkij robotban odaveszett nagypapáról. Az idegenlégiót megjárt rokonról és a tizenhárom évesen zsidó gyerekeket mentő furfangos unokabátyról. Miért nem faggattam ki őket sokkal előbb? Szinte mindenki elment már, aki beszélhetne, nincs kitől kérdezni. Hiszen még a saját anyámról is alig tudok valamit! Milyen lehetett tizennégy évesen egyedül maradni a nagyvárosban? Kibe kapaszkodott, kinek panaszkodott? Miért sírt annyit, és miért akart annyiszor meghalni? Miért csak most akarom mindezt megtudni, amikor már csak tö-redéke fog eljutni hozzám mindannak, ami rám is tartozott volna, ami segíthetne sok mindent me-gérteni a saját életemből? Mindannyiunknak van egy fotóalbuma, amelyben megbújnak ők, akik minden kérdésre megad-hatnák a választ. Éltek ahogy tudtak, álmodtak és titkokat őriztek, szerettek és hazudtak, próbáltak boldogok lenni, ki így, ki úgy. Sorsukban, mint cseppben a tenger, ott a huszadik század történel-me, és én is, meg te is, akik magunkban hordozzuk őket. De vajon emlékszel-e rá, melyik fiók mélyére rejtetted?