Nagy Lajos, hogy igazának érvényt szerezzen, és megbosszulja öccse, András herceg meggyilkolását, hadjáratot vezetett Nápoly ellen. De hiába volt sikeres harcaiban, hiába menekült el Johanna Nápolyból, amint a magyar király távozott az országból, a helyiek szinte nyomban fellázadtak a hátrahagyott kormányzó ellen. Johanna eközben ismét legnagyobb pártfogójánál, a franciaországi Avignonban székelő pápánál keresett segítséget. A szentatya, Nápoly hűbérura természetesen nem hagyhatta veszni birtokát, s ismét kezdetét vette a parttalan és csupán az időhúzást szolgáló diplomáciai huzavona a magyar korona, Nápoly és Avignon között. A pápa ismét az eddig bevált módszerrel élt: politikai ígérgetések és manipulációk követték egymást, és csupán látszatintézkedésekre került sor. Lajos király, akit lekötöttek országa belső ügyei, egy második, reményei szerint végső nápolyi hadjáratot tervezett. Lovagként elképzelhetetlennek tartotta, hogy az igazság ne győzedelmeskedjen. Ám miközben a legtöbb gondját lovagkirályhoz méltó módon és eszközökkel próbálta megoldani, Nápoly és Avignon teljesen másféle módszerekkel élt... A magyar uralkodónak tehát ismét hadat kellett vezetnie Nápolyba. Ám kétségtelen sikerei sem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy egyszer s mindenkorra megvethesse a lábát Itáliában, és megszerezze Nápoly trónját. Közben sereggel támogatta rokonát, a pogány litvánokkal hadakozó lengyel királyt, s felajánlotta a pápának, hogy a számára kedvező, Nápolyt érintő kúriai döntés érdekében oroszlánrészt vállal a litvánok megtérítésében. Ám Avignonban még ez sem bizonyult elegendőnek...