Magyar mondák - János Böngérfi

7.42 €

Böngérfi János, Bingenheimer (Pest, 1859. április 1. – Budapest, 1950. január 16.) fővárosi nép- és ipariskolai tanító, pedagógiai és ifjúsági író. Mély szomorúságban töltötte napjait Csaba Szittyaországban. Fájt lelkének nagyon, hogy a magyarok nem siettek Attila örökségének visszafoglalására. Meg se mozdultak, nem hogy fölkerekedtek volna, a világ legszebb országának megszerzésére. Hasztalan magasztalta Csaba a föld szépségét és gazdagságát. Mind azt felelték neki: - Mit ér a kincs, a pompa, fény, jólét, ha testvérvér tapad hozzá? Magad beszélted el, hogy a hún hún ellen küzdött. Elvérzett az egész nemzet az öldöklő testvérharcban. A testvér-vértől még most is párolog Attila földje. Hej, nem lehet azon Isten áldása. De Csaba nem csüggedt. Nem szűnt meg biztatni, nógatni a magyarokat, hogy foglalják vissza azt a tündérszép országot, mely Attilát uralta, melynek nincs párja kerek e világon. Még halálos ágyán is lelkükre kötötte, hogy az Isten szerelméért ne hagyják idegen kézben, bitangul az Attila örökségét. Lám, az apa is elfeledi idők multával fia tévedését; az Isten is megbocsátja a hún nemzet nagy vétkét. Elföldelték Csabát, de emléke fönnmaradt. Szavát se feledték. Apáról fiúra szállott az a sok dicséret, mely Attila örökségét napról-napra kívánatosabbá tette. Mert tudjátok meg, hogy lassacskán négyszáz esztendő telt el Csaba halála óta. Bizony, a magyar nép szépen megsokasodott. Mint csillag az égen, fövény a tengeren s fű a mezőn: annyi volt a magyar Szittyaországban. Nem csoda, hogy szűk lett az ország.

Podobné produkty

Böngérfi János, Bingenheimer (Pest, 1859. április 1. – Budapest, 1950. január 16.) fővárosi nép- és ipariskolai tanító, pedagógiai és ifjúsági író. „Réges-régen, messze napkeleten élt egyszer egy híres fejedelem, akit Ménrótnak hívtak. Híre bejárta az egész...
6.77 €
Senki sem hagyna ki egy vidámparki napot! De melyik játékra üljünk fel először? A legfélelmetesebbre? Ne, azt inkább hagyjuk a végére! A labirintus vagy a körhinta épp elég izgalmas annak, aki először lép be a parkba. Közben talán megjön a bátorság az óriáskerékhez...
15.49 €
Mackónak már nagyon elege van a sötét, hideg télből, ezért úgy dönt, gumicsizmát húz, és elindul megkeresni a tavaszt. A Mackó virágos böngészőjében hol a pocsolyákban megbújó békákat próbáljuk megtalálni, hol a tyúkólban frissen kikelt csibét kell megkeresnünk,...
9.65 €
Ez a kötet válogatás a Keress, találj, mesélj! böngészősorozat tagjainak legnépszerűbb oldalaiból - nagyobb méretben, még több keresnivalóval. A mozgalmas jeleneteket ábrázoló, részletgazdag képeket nézegetve a gyerekek megannyi érdekességet és mesélnivalót...
16.89 €
"Mackó imádja az ünnepeket, főképp a karácsonyt. Szeretné minden barátját vendégül látni, de az előkészületek fárasztóbbak, mint gondolta. Segítesz neki? Meg kell keresnie az elveszett ajándékot, hogy becsomagolhassa, a karácsonyi gyertyát és csillagot, majd...
9.65 €
A Téli böngésző igazi különlegesség a legkisebbek számára: a színezés mellett vidám keresgélős feladatok is várják a gyerekeket. Ez a játékos téli foglalkoztató füzet gyerekeknek fejleszti a kreativitást, a figyelmet és a kézügyességet. Ideális választás óvodás...
3.94 €
Az Óriási meseböngésző - Vár a mesevilág! könyv oldalain számos meglepetés várja a gyerekeket, akik izgatottan kutathatják fel a mesevilág különféle szereplőit és varázslatos tárgyait. A gyönyörű illusztrációk és a rendkívüli mesejelenetek nemcsak szórakoztatnak,...
25.32 €
Fedezd fel a mesék izgalmas világát! Találd meg a képeken azokat a tárgyakat vagy állatokat, amelyeket felsoroltunk, karikázd be őket a filctollal, majd töröld le, és akár kezdheted is újra. Vond be az egész családot, a barátaidat is, és meglátod, milyen jól...
9.64 €
A Böngésző-sorozat öt kötetéhez kapcsolódó könyvet ajánljuk szakembereknek és olyan szülőknek, akik szeretnék nyomon követni, játékosan segíteni gyermekük fejlődését. A könyv játékötletei, szórakoztató feladatsorai segítik a gyermeket az őt körülvevő tárgyi...
14.25 €