Hún mondák - János Böngérfi

6.77 €

Böngérfi János, Bingenheimer (Pest, 1859. április 1. – Budapest, 1950. január 16.) fővárosi nép- és ipariskolai tanító, pedagógiai és ifjúsági író. „Réges-régen, messze napkeleten élt egyszer egy híres fejedelem, akit Ménrótnak hívtak. Híre bejárta az egész világot. Mert tudjátok meg, hogy messze földön nem volt hozzáfogható vadászember. Semmit sem szeretett annyira, mint vadászni. Mikor országos dolgait rendbe hozta, egy tapodtat sem ült volna otthon. Nyakába vetette a nyilát, lovára pattant s úgy elnyargalt, mint a gondolat, még annál is sebesebben. Bejárta a hegyeket, völgyeket, rónát. Mindenütt vadat kutatott, s ha valamelyesre talált, jaj volt annak. Amelyre ő célzott, az jó éjszakát is mondott. A négylábú vadat futtában, a madarat röptében biztos kézzel lelőtte. Ennek a vadásznak volt két fia: Hunor és Magyar. Ezek, amint egy kissé megnőttek, mindig elkísérték apjukat a vadászatra. Persze, hogy ők is megszerették ezt a foglalkozást s lassacskán úgy eltalálták a vadat, akár az apjuk. Hej, örült Ménrót, hogy olyan derék fiai vannak. Bizony, még az ellensége se mondhatta, hogy mind a kettő nem apja fia. El is ment a hírök még hetedhétországon is túl.” – kezdődik a monda és végigvisz az hún korszakon.

Podobné produkty

Böngérfi János, Bingenheimer (Pest, 1859. április 1. – Budapest, 1950. január 16.) fővárosi nép- és ipariskolai tanító, pedagógiai és ifjúsági író. Mély szomorúságban töltötte napjait Csaba Szittyaországban. Fájt lelkének nagyon, hogy a magyarok nem siettek...
7.42 €
Eredetmondája minden nemzetnek van és azt kegyeletes hagyományként tiszteli. Nem kérdi, mennyi benne a valóság és mennyi az őshomályba vesző képzeleti elem, amilyen formában fennmaradt, olyan ereklyének tekinti változatlanul. Még a mai kijózanult világ, ha...
7.42 €
Majláth beszélyeinek javát e kötetben veszi az olvasó. A szerző iránti baráti érzése bírta fordításukra, amint megjelentek, Kazinczyt. Az irodalom e szaka nálunk akkor még, a primitív kezdés póláiban volt, annyira, hogy Majláth művei, forma és előadás tekintetében,...
12.58 €
A Böngésző-sorozat öt kötetéhez kapcsolódó könyvet ajánljuk szakembereknek és olyan szülőknek, akik szeretnék nyomon követni, játékosan segíteni gyermekük fejlődését. A könyv játékötletei, szórakoztató feladatsorai segítik a gyermeket az őt körülvevő tárgyi...
14.25 €
Böngészd végig az oldalakat, és fedezd fel, milyen változatos módon közlekedhetünk! Keresd meg a képeken a különböző járműveket, majd keresd meg a hangjukat a hangmodulon, és szólaltasd is meg őket. Indulhat a móka?
19.69 €
Tudod-e, milyen állatok élnek a tanyán? Felismered a különböző zöldségeket, gyümölcsöket, eszközöket és tárgyakat? Mind a hét oldalpáron megbújik egy malacos érme is. Megtalálod? Játékos képeskönyvünk lapjait böngészve a gyerekek nemcsak a keresés örömét élhetik...
11.26 €
Vajon mi minden tárulhat a szemed elé bringázás közben a városban, az erdőben, a tóparton? Felismered a különböző állatokat, növényeket és tárgyakat? Mind a hét oldalpáron megbújik egy cicás érem is. Megtalálod? Játékos képeskönyvünk lapjait böngészve a gyerekek...
11.26 €
Senki sem hagyna ki egy vidámparki napot! De melyik játékra üljünk fel először? A legfélelmetesebbre? Ne, azt inkább hagyjuk a végére! A labirintus vagy a körhinta épp elég izgalmas annak, aki először lép be a parkba. Közben talán megjön a bátorság az óriáskerékhez...
15.49 €
A Téli böngésző igazi különlegesség a legkisebbek számára: a színezés mellett vidám keresgélős feladatok is várják a gyerekeket. Ez a játékos téli foglalkoztató füzet gyerekeknek fejleszti a kreativitást, a figyelmet és a kézügyességet. Ideális választás óvodás...
3.94 €