Lopás - Ann-Helén Laestadius,Péter Papolczy

14.08 €

A kilencéves Elsa Svédországban, a sarkkörtől északra él. Ő és családja a számikhoz, Skandinávia őslakosaihoz tartoznak, és az ezredforduló után is rénszarvas-pásztorkodással foglalkoznak. Amikor a kislány egyedül síel ki a karámokhoz 2008 egyik téli reggelén, szemtanúja lesz, amint egy vadász brutálisan megöl egy rénszarvasborjat. Bár felismeri a férfit a városból, mégsem szól senkinek a látottakról. Magában bosszút fogad a borjú halála miatt, a számik ugyanis különleges tisztelettel övezik a természetet, de legfőképpen a réneket. A szarvasok elleni támadások rendszeressé válnak, a svéd rendőrség azonban nem tesz semmit, a kegyetlen bűncselekményeket lopásként veszi nyilvántartásba, a család és a rokonok pedig hiába harcolnak az igazságért.Tíz évvel később a réntartó hagyományok iránt elkötelezett Elsának egyszerre kell megküzdenie a saját közösségén belül azzal, ahogy az idősebb férfiak lekezelik a nőket, valamint a városi svédek körében atrocitásokig fajuló, számik elleni megvetéssel. Elsa a maga módján próbál harcolni a közössége jogaiért, de a hatóságok továbbra sem tesznek semmit az indulatok megfékezése érdekében. A kétségbeesés csendben növekszik mindenkiben. Elsában azonban valami végleg megtörik, amikor a rénszarvasborját megölő alak a saját házában támadja meg. A gyermekkor óta cipelt bűntudat, félelem, düh és fogadalom lavinaként tör ki belőle és vezeti egy végső, katasztrófával fenyegető döntéshez. A nemzetközi figyelmet keltő regényből a Netflix készített filmet.

Podobné produkty

The international sensation: the story of a young Sámi girl's coming-of-age, and a powerful fable about family, identity and justice Nine-year-old Elsa lives just north of the Arctic Circle. She and her family are Sámi - Scandinavia's indigenous people - and...
18.5 €
Nový sámský hlas severské literatury Je zima na sever od polárního kruhu a pár hodin bledého světla je vše, co slunce nabízí, než se krajina opět zahalí do tmy. Tohle je Sápmi, země Sámů, původních obyvatel Skandinávie. Devítiletá Elsa je dcerou sámských pastevců....
15.51 €
Je zima, severne od polárneho kruhu. Niekoľko hodín bledého svetla je všetko, čo slnko ponúka, než sa krajina opäť zahalí do tmy. Toto je Sápmi, krajina Saamov, pôvodných obyvateľov Škandinávie. Deväťročná Elsa je dcérou pastierov sobov. Keď sa jedného rána...
9.9 €
Jednoho dne vyrazí malá Elsa na lyžích k ohradě, aby nakrmila sobí stádo. Stane se ale svědkem toho, jak muž ze sousední vsi bezcitně popraví její milované tele. Pod pohrůžkou smrti v sobě Elsa nosí tajemství jako temnou tíhu na srdci. Mezitím bezpráví vůči...
21.99 €
Je zima, severne od polárneho kruhu. Niekoľko hodín bledého svetla je všetko, čo slnko ponúka, než sa krajina opäť zahalí do tmy. Toto je Sápmi, krajina Saamov, pôvodných obyvateľov Škandinávie. Deväťročná Elsa je dcérou pastierov sobov. Keď sa jedného rána...
16.9 €
Egy nevelőotthonban, ahol nehéz sorsú fiatal lányokat gondoznak, kettős gyilkosság történik. Valaki bestiális módon végez egy diáklánnyal és az ügyeletes nővérrel. Ezzel egy időben az egyik bentlakónak nyoma vész, de ágyában rábukkannak a gyilkos fegyverre,...
11.21 €
A svéd írónő, Elin Cullhed könyvének lapjain a „fiktív személlyé” váló Sylvia Plath életének utolsó évében egy angliai kisvárosban él a férjével, a költő Ted Hugheszal, és a második gyerekét várja. De boldogtalan és magányos, a házasság egyre sivárabb és egyre...
14.19 €
A 20. században Berlin egy megrengetett világ középpontja volt. Felváltva csábította és borzasztotta a nemzetközi képzeletet. A város lényegét extrém kettőssége adta: ragyogó sugárutak és lármás bérházak; a nehézipar sötét, füstös fellegvárai és a környező...
21.12 €
Ez a könyv radikálisan új nézőpontból értelmezi az elmúlt mintegy fél évezred globális történelmét, világossá teszi, hogy az MI megjelenésével tovább bővült azoknak a mesterségesen létrehozott, létfontosságú és személytelen hatalmaknak - vagyis az államoknak...
16.87 €