Libanon - Katalin Bánszegi

7.01 €

Libanon maga a testet öltött Biblia. Az országot járva számos bibliai helyszín elevenedik meg a szemünk előtt, de épületek, mozaikok formájában nyomot hagytak rajta a későbbi korok kultúrái is. A partvidék kikötői évezredeken át csábították ide az uralmon lévő hatalmakat, hogy azok kereskedelmi forgalmukkal gyarapítsák az országot, illetve saját hazájukat. A történelmi emlékhelyek sokaságának köszönhetően Libanon ma olyan, mint egy élő múzeum – évezredek kultúrájának a lenyomata. Ugyanakkor a történelem, a természet és a vallások olvasztótégelye is. Az országban maroniták, görögkatolikusok, szunniták és síiták élnek egymás mellett. Ugyanez a sokszínűség jellemző a természeti környezetre is. Hol máshol látunk még olyat, hogy a havas tél ölelkezik a napfényes nyárral? Ez az az ország, ahol délelőtt síelhetünk a hegyekben, délután pedig már a tengerben fürödhetünk. Ahol kulturált szállodák, jó közlekedés, biztonság, vendégszeretet és kiváló ételek várnak ránk. Színes, változatos, élménydús programokban lehet tehát részük a testi, lelki és szellemi táplálékra vágyó Libanonba látogatóknak. Hasznos útikalauz valódi utazóknak és azoknak, akik foteljük kényelméből turistáskodnának. Személyes élményekkel és jó tanácsokkal tarkított szubjektív beszámoló napjaink Libanonjáról, látnivalóiról, lakóiról. Kalandozások a történelem útvesztőiben, bibliai tájakon. Történelmi ismeretekkel, regékkel és mesékkel, irodalmi-művészeti utalásokkal színesített libanoni körutazás.

Podobné produkty

Az egyiptomi piramisokat mindenki ismeri. Akár név szerint is fel tudjuk sorolni őket. De vajon hányan hallottak arról, hogy a Szudáni Köztársaság területén, Núbiában, sokkal több...
7.01 €
Vietnám egy változatos történelmű ország, ahol sokféle nép élt és él, és ahol a tengerparti síkságot látványos hegyek koszorúzzák. Egy ország, amelynek szárazföldön és vízen élő lakói sajátos életmódot alakítottak ki a maguk számára. Egy ország, ahol bár a...
11.24 €
Vietnám változatos történelmű ország, ahol sokféle nép élt és él, és ahol a tengerparti síkságot látványos hegyek koszorúzzák. Egy ország, amelynek szárazföldön és vízen élő lakói sajátos életmódot alakítottak ki a maguk számára. Egy ország, ahol bár a balsors...
14.06 €
A tiltott gyümölcs zamata tette kívánatossá Algériát azok alatt az évtizedek alatt, amíg a történelmi viharok átvonultak rajta. A ma Algériája azonban mentes mindentől, ami disszonáns. Nagyvárosai a maguk sajátos módján őrzik a múlt emlékeit, megfűszerezve...
5.61 €
Aki már járt Indiában, az megtapasztalhatta, hogy a szubkontinens szétválásának megvannak az árnyoldalai. A politikai és a vallási kérdések a közös történelmi múlt ellenére is India, Pakisztán és Banglades széthúzását eredményezik. Ezek az országok mégis hívogatóak...
11.24 €
Aki már járt Indiában, az megtapasztalhatta, hogy a szubkontinens szétválásának megvannak az árnyoldalai. A politikai és a vallási kérdések a közös történelmi múlt ellenére is India, Pakisztán és Banglades széthúzását eredményezik. Ezek az országok mégis hívogatóak...
14.06 €
Ki fedezte fel a Csendes-óceánt? Kinek az ötlete volt a Panama-csatorna megépítése? Mit tett Türr István, és mi az igazi „panamázás”?Milyen titkokat rejt a Costa Rica-i kávétermesztés? Hogyan éltek a maják Salvadorban az első évezred derekán? Ki volt Jasaw...
11.24 €
Aki szereti a macskákat, pontosan tudja, hogy a velük való kapcsolat önmagában is balzsam a sebekre - akkor is, ha nem vonunk le belőle tudatos következtetéseket. A Bánszky Noémi által kifejlesztett kapcsolatközpontú állatasszisztált módszertan ugyanakkor ennél...
14.06 €
Svätý Charbel, svätá Rafk a, svätý Nimatullah a blahoslavený Štefan nás prostredníctvom tejto jedinečnej zbierky modlitieb uvedú na stretnutie s Bohom. Kiež tento výber modlitbových textov umožní tým, čo sa ich budú modliť, preniknúť do hlbokej spirituality...
4.5 €