Algéria - Katalin Bánszegi

5.61 €

A tiltott gyümölcs zamata tette kívánatossá Algériát azok alatt az évtizedek alatt, amíg a történelmi viharok átvonultak rajta. A ma Algériája azonban mentes mindentől, ami disszonáns. Nagyvárosai a maguk sajátos módján őrzik a múlt emlékeit, megfűszerezve azt a modern kor minden vívmányával. Gyönyörű paloták mutatják be, hogyan élt a beglerbég, a bej és egyéb hatalmasságok, és adnak ízelítőt abból a korból, amikor kalózok szelték a Földközi-tenger vizét, meg amikor Cervantes töltötte itt rabsága idejét. És van az országban pálmaerdő és oázis, meg lágyan simogat a Szahara homokja, máshol pedig vad sziklák rajzolnak várakat a kék égre. És tetten lehet érni benne évezredek kultúráját a maguk római, bizánci, oszmán emlékeivel. És mivel nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a számtalan UNESCO világörökségi helyszínt karbantartsák, azokra kellőképpen vigyázzanak, az ott talált leleteket jól szervezett múzeumok termeiben mutassák be, így a látogató számára kézzelfoghatóvá válnak azok a városok, paloták, templomok, amelyeket az épen maradt mozaikképek díszítettek sok-sok évszázaddal ezelőtt. Mindezeket a jól szervezett és tökéletes kiszolgálás koronázza meg, amely kellemessé teszi ezt a szellemiekben is gazdag országot a turista számára, gazdag hagyományaival, színes csempecsodáival, fényes sugárútjaival, ősrégi sikátoraival és barátságos lakóival.

Podobné produkty

Az egyiptomi piramisokat mindenki ismeri. Akár név szerint is fel tudjuk sorolni őket. De vajon hányan hallottak arról, hogy a Szudáni Köztársaság területén, Núbiában, sokkal több...
7.01 €
Vietnám egy változatos történelmű ország, ahol sokféle nép élt és él, és ahol a tengerparti síkságot látványos hegyek koszorúzzák. Egy ország, amelynek szárazföldön és vízen élő lakói sajátos életmódot alakítottak ki a maguk számára. Egy ország, ahol bár a...
11.24 €
Vietnám változatos történelmű ország, ahol sokféle nép élt és él, és ahol a tengerparti síkságot látványos hegyek koszorúzzák. Egy ország, amelynek szárazföldön és vízen élő lakói sajátos életmódot alakítottak ki a maguk számára. Egy ország, ahol bár a balsors...
14.06 €
Libanon maga a testet öltött Biblia. Az országot járva számos bibliai helyszín elevenedik meg a szemünk előtt, de épületek, mozaikok formájában nyomot hagytak rajta a későbbi korok kultúrái is. A partvidék kikötői évezredeken át csábították ide az uralmon lévő...
7.01 €
Aki már járt Indiában, az megtapasztalhatta, hogy a szubkontinens szétválásának megvannak az árnyoldalai. A politikai és a vallási kérdések a közös történelmi múlt ellenére is India, Pakisztán és Banglades széthúzását eredményezik. Ezek az országok mégis hívogatóak...
11.24 €
Aki már járt Indiában, az megtapasztalhatta, hogy a szubkontinens szétválásának megvannak az árnyoldalai. A politikai és a vallási kérdések a közös történelmi múlt ellenére is India, Pakisztán és Banglades széthúzását eredményezik. Ezek az országok mégis hívogatóak...
14.06 €
Ki fedezte fel a Csendes-óceánt? Kinek az ötlete volt a Panama-csatorna megépítése? Mit tett Türr István, és mi az igazi „panamázás”?Milyen titkokat rejt a Costa Rica-i kávétermesztés? Hogyan éltek a maják Salvadorban az első évezred derekán? Ki volt Jasaw...
11.24 €
Annabelin zdánlivě dokonalý život vydržované bankéřovy ženy žijící v Ženevě se náhle zhroutí, když přijde o manžela při letecké katastrofě v Alpách. Jeho smrt navíc obestírá řada podivných okolností, takže se Annabel začne blíže zajímat o podrobnosti nehody....
14.49 €
Čo môže byť šokujúcejšie ako nečakaná smrť milovaného manžela? Tajomstvá, ktoré po ňom ostali.Annabelin dokonalý život bohatej emigrantky v Ženeve sa rozpadne v okamihu, keď jej oznámia, že jej manžel, vplyvný bankár Matthew, zahynul pri havárii lietadla v...
11.2 €