"Úgy van az, hogy az ember gyereke spórul, törekszik, spórul, törekszik, spórul, törekszik, amíg csak bele nem vénül ebbe, ki nem hullik a haja meg a foga, s akkor hirtelen valami könnyebbséget érez a bal bordája alatt" - vallják generációk óta a Nádor vármegyei Égetthalmon tősgyökeres Balogh család tagjai, akiknek annyira a vérükbe ivódik a gyarapodási kényszer, hogy számukra az élet örömeire már csak gondolni is pazarlás. Világháború, forradalom, tanácsköztársaság vagy gazdasági válság sem tántoríthatja el őket - még a rozsdás boronaszögekből krampácsolt fogsorú fölszegi Hétkórság átka sem! Az évenkénti kikísérés ünnepén az elhalt rokonságukat vendégül látva csak úgy dagad a keblük az előbbre jutásuk felett érzett büszkeségtől; nem számít, ha ketten osztoznak is egy szemen és egy fogon, ha csonka kezűek, netán ténylegesen kígyót melengettek azon a dülledő keblen. A holtak pedig nemcsak falhatnak, vedelhetnek és mulathatnak kedvükre, de a halál némaságából szabadulva a nyelvük is megered: beteljesült vagy csalfa szerelmi kalandozásaikról mesélnek, egykori sérelmeket, vitákat hánytorgatnak fel, de még az is előfordul, hogy békejobbot nyújtanak régi haragosaiknak, vagy nászra kelnek az élőkkel.