1992-ben, egy évvel a „Sivatagi Vihar" után Szaddam Husszein terror háborút hirdetett minden olyan ország ellen, melyek bármilyen formában részt vállaltak az Irak elleni hadműveletekben. Magyarországon két terror csoport lépett akcióba. Az egyik terrorista sejt német turistákat ejtett foglyul az egri várban. Mikor a Magyar Terroristaelhárító Különleges Alakulat főhadnagya az éjszaka folyamán bevetésre Egerbe indul, egy időkapun át párhuzamos dimenzióba az 1552-es évbe kerül. Sorsszerűen vezet az útja a Szulejmán szultán hatalmas seregei által ostromlott várba, ahol Dobó István és alig kétezer embere állt szemben a kor legnagyobb birodalmának mindeddig győzedelmes haderejével. Ezzel a történettel őróluk emlékezünk meg. Arról a kétezer magyar emberről és az ő hazaszeretetükről, bátorságukról és önfeláldozásukról, akik előtt meghátrált a török birodalmi haderő. Kíméletlen csaták, véres ostromok, szerelem és önzetlenség szálai futnak végig a regény egészén, míg végül megfogalmazódhat ez a néhány sor, melynek belső jelentését nem lehet korokra bontani, mert érvényességét sohasem veszti el. Ha elfog a keserűség, hogy mit hoz a jövő, És félsz nagyon. Tudd: az ember ereje nem a karjában, A lelkében vagyon!