Az eretnek - Michelangelo küzdelme az egyházzal - Matteo Strukul,Vera Bánki

12.9 €

Róma, 1542 ősze. A hatvanhét éves Michelangelónak be kell fejeznie II. Gyula pápa síremlékét, azt a becsvágyó tervet, amelynek a megvalósítását közel negyven évig halogatta. A Róma kifosztásának történelmi viharában megtépázott Örök Város nemcsak a háborús veszteségeket nyögi, hanem a protestantizmus nyugtalanító szellemének térhódítását is. Az új szellemi áramlatok Michelangelóhoz barátnője, a nemes Vittoria Colonna költőnő révén jutnak el, aki összeismerteti őt a spirituálisokkal. A katolikus egyház "bajnokát" egy Luther tézisein nevelkedett "szektával". Michelangelo csakhamar a római Szent Hivatal, az inkvizíció célkeresztjében találja magát: kémet állítanak rá, felgöngyölítik nemkívánatos kapcsolatait, eljutnak a "szektához", Reginald Pole bíboros eretnek köréhez, amely a pápai udvar félelme szerint egyház akar lenni az egyházban. Reginald Pole ott hirdeti az evangéliumi tisztaságot, az Istennel való kapcsolat - közvetítő nélküli - lényegét, ahol mindennapos gyakorlat a bűnbocsánati cédulák árusítása. Michelangelo olyannyira meghasonlott a képmutató és korrupt katolikus egyházzal, hogy befogadja a spirituálisok tanait. A kereszténység legnagyobb tolmácsolója, akit gyötörnek a megbízói és üldöz az inkvizíció, II. Gyula síremlékének az utolsó változatát úgy alakítja át, hogy akár máglyára is juthatna miatta... "Mózes most már balra tekintett. Nem a Szent Péter láncai előtt tisztelgő oltárra nézett, ahol bűnbocsánatot lehetett nyerni. Messze elfordult attól az egyháztól, amely elveszítette önmagát. Úgy érezte, a saját képmását alkotta meg."

Podobné produkty

A kötet tudományos igénnyel, korabeli, valamint újkori dokumentumokra támaszkodva közvetíti a szerző véleményét. Százados tabukat döntöget, hiszen mind az anti­klerikális kommunizmus/fasizmus, mind a második vatikáni zsinatot (1962) követő korszak "mindenért"...
7.01 €
Hugo Staudingernek (1921-2004) a Paderborni Egyetem professzorának, nemzetközileg ismert és elismert tudósnak könyve meglevő világossággal tárja föl, hogy Jézus Krisztus valóban a világtörténelem kulcsa. A történelem csak "sub specie aeternitatis" -h átterében...
13.85 €
"„Kettlebellel edzeni nekem nem divat, inkább különleges életforma. Ha te is olyan sportoló vagy, aki örömét leli az edzésfolyamatban, legyen az bármilyen sport, akkor jó helyen jársz, és ez a könyv neked is szól. Minden olyan tevékenység egészséges, amiben...
14.08 €
Ha a kezedbe veszed ezt a könyvet, akkor valószínű, hogy valamiféle mozgásszervi fájdalommal élsz, és szeretnél megoldást találni a problémádra. Több mint két évtized rehabilitációs munkája során rájöttem egy roppant egyszerű igazságra: A FÁJDALOM EGYSZER ELMÚLIK!...
14.08 €
A Hazai úti célok turisztikai könyvsorozat nyolcadik kötete - az Egyházi múzeumok, látogatóközpontok és gyűjtemények Magyarországon című - 43 múzeumot és gyűjteményt mutat be. Római katolikus, görögkeleti, református, evangélikus, zsidó és ortodox vallású hívők...
12.96 €
Rómer ?Flóris, Ipolyai Arnold és Fraknói Vilmos A XIX. század második felének kiváló historikusai közé tartoztak, munkásságuk jelentős hatással volt a történeti...
2.79 €
"Anyám biztos volt benne, hogy egy másik életet érdemel, hogy az az élet létezik valahol, elvontan, egy elképzelt világban, hogy vajmi kevés kellett volna ahhoz, hogy meglegyintse a szele, és hogy az ő élete csak egy véletlen folytán lett ilyen a valóságban."...
9.86 €
JAN PAWEŁ LENGA római katolikus püspök, a Karagandai Főegyházmegye korábbi érseke, Kazahsztán és egész Közép-Ázsia apostoli adminisztrátora, valamint Arba címzetes püspöke volt 2011-ig, oldalán Athanasius Schneider segédpüspökkel. Az egyházi tradíció hű őrizője,...
10.7 €
Van ?egy török példabeszéd, mely azt mondja, hogy magáról csak az ördög szokott beszélni. Hát bizony sok igazság van ebben a mondásban s hogy mégis hozzáfogtam önéletrajzom...
1.07 €