Kun László, a kétszívű II. - A végzet ösvénye - László Benkő

11.29 €

IV. (Kun) László király, miután részben győzedelmeskedett belpolitikai ellenfelei felett, hozzálátott az ország és a trón stabilizálásához. Anyját, Erzsébetet ügyesen eltávolította a hatalomból, s hozzá hűséges családtagjait maga mellett tartva megpróbált minél nagyobb erőt felmutatni. Ám katonai és politikai győzelmeinek dacára tovább folytatták ellene az intrikát. Ez annak ellenére sem szűnt meg, hogy László két ízben is fegyveres konfliktusba keveredett a kunokkal, s mindkét alkalommal győzelmet aratott felettük. A király ellenzéke ugyanakkor a Szentszéknél is támogatókra talált, ennek hatására a pápa Magyarországra küldte követét, akinek feladatul szabta, hogy Lászlót térítse az igaz keresztény királyok útjára: szorítsa rá a kunok végleges megtérítésére és az eretnekek kiirtására országában. A király azonban nem tűrt meg maga felett semmilyen földi hatalmat, és szembeszállt a legátussal, ami kiátkozást vont maga után. Amikor a Kárpátoktól keletre, az Arany Orda területén szállásoló mongolok ismét betörtek az országba, a magyar csapatoknak sikerült megállítaniuk őket. Ám a király elkövette azt a hibát, hogy testőrségébe mongol harcosokat fogadott, s ezzel véglegesen magára haragította országa előkelőit és az egyházat… IV. László országlását általában negatívan ítélik meg. Ám a kép ennél árnyaltabb: számos körülmény együttes hatása vezetett az ország gyengüléséhez. Ezért pedig nem csupán Kun László tehető felelőssé, akiből akár jelentős uralkodó is válhatott volna – ha hagyják.

Podobné produkty

IV. (Kun) László király a magyar történelem egyik legvitatottabb alakja, aki már élete első évtizedében szörnyű eseményeket élt át. Apja a nagyapjával hadakozott, s az országban, mely fortyogó katlanhoz hasonlított, hol itt, hol ott lobbantak fel tűzfészkek....
11.29 €
"A csütörtöki nyomozóklub" folytatása! A következő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub. Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos...
9.8 €
A csütörtöki nyomozóklub folytatása! A következő csütörtökön újra együtt a nyomozóklub. Elizabeth levelet kapott egy régi kollégájától, aki fontos szereplő volt a nő életében. A férfi most a segítségét kéri egy olyan üggyel kapcsolatban, amelyben ellopott gyémántok...
14.03 €
Egy stockholmi parkban egy hajléktalan férfi holttestére bukkannak. A hatóságok eleinte úgy vélik, hogy a férfi halála csupán sajnálatos szerencsétlenség. Fredrika Nyman igazságügyi orvosszakértő azonban gyanakodni kezd, és megkeresi Mikael Blomkvistet, akinek...
6.73 €
Völgyi Anna kötete nem egy furcsa ételkülönlegességeket taglaló szakácskönyv, hanem egy szellemes, fiatalosan könnyed, néhol borúlátóan romantikus történet, amely a főhőst kíméletlenül szembesíti a rossz döntéseivel. Csongor elmeséli, hogyan ingázott a város...
9.65 €
Úgy, ahogy a török által leíratott: lábai, szorös tehénlábak, hátán összekötött bivalybor, homlokaiból két hátrahajló szarv nott elo, mely vad, ijedelmes tekintetett adott különben oly szelíd arcnak, melynek vonásain e pillanatban még örömöt, még mosolyt, még...
1.97 €
Úgy, ahogy a török által leíratott: lábai, szőrös tehénlábak, hátán összekötött bivalybőr, homlokaiból két hátrahajló szarv nőtt elő, mely vad,...
1.07 €
Ha hirtelen rád mosolyog a szerencse, légy óvatos, és győződj meg róla, hogy nem rajtad vigyorog-e! Egy gátlástalan régiségkereskedő hagyatékfelvásárlás címén rendszeresen átver és kifoszt anyagilag megszorult, gyanútlan átlagembereket - és egy vagyont szerez...
14.08 €
A szerelem nagy úr és vakká tesz. Olykor a rossz fiú rossz lányt választ, és ennek meg is lesz a következménye. Pillanatok alatt nemcsak szerelmet, reményt, de még fogakat is el lehet veszíteni, ha a nő, aki elcsábított minket, rafináltabb, mint egy piaci pénzváltó....
1.94 €