Közigazgatás-elmélet - Fábián Adrián

4.56 €

A közigazgatás szervezete, működése, valamint a rá vonatkozó joganyag tudományos igényű vizsgálata több mint kétszáz éves múltra tekint vissza. Eleinte még a közigazgatás meghatározása is komoly fejtörést okozott. E bő két évszázad alatt viszont nemcsak a közigazgatás, hanem a közigazgatásról való gondolkodás is átalakult, és világossá vált többek között, hogy a közigazgatás nem azonos a közigazgatási joggal, annál sokkal nagyobb, bonyolultabb, szerteágazóbb terület. Bizonyos – olykor vitatott – elméleti alapok pedig fokozatosan kialakultak, megszilárdultak, amelyek mára tulajdonképpen a közigazgatás-tudomány magját képezik. Egyértelművé vált, hogy ennek a tudományos magnak az ismerete nélkül a közigazgatást nem lehet megfelelő módon sem megismerni, sem oktatni, de még megszervezni sem. Könyvemben arra törekszem, hogy szintetizáljam a közigazgatás-tudomány rendszerét, eredményeit, dogmatikáját, történetét, elősegítve ezzel a modern közigazgatás rendszerének, folyamatainak megértését.Fábián Adrián egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja. Főbb kutatási területei: közigazgatás-elméleti kérdések, a közszolgálat és az önkormányzati közigazgatás. Habilitált, magyar és idegen nyelven írott publikációinak száma meghaladja a százat.

Podobné produkty

Pierre Bourdieu a 20. századi szociológia egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb alakja, hatása 2002-ben bekövetkezett halála után is jelentős, azonban nézetei és eredményei a szociológusokat mind a mai napig nagymértékben megosztják. A könyv a francia sajtóban...
8.45 €
A mi ezeréves alkotmányunk nemzeti létünk legnevezetesebb megnyilatkozása, mert ebben tükröződik vissza a magyar népnek államalkotó ereje, kultúrképessége és így világtörténeti jelentősége. Nekünk ehhez a dicső múlthoz ragaszkodnunk kell utolsó leheletünkig,...
6.79 €
A gondolkodás kulturális evolúciója 2018-ban a fejlődéspszichológia egy új mérföldköve látott napvilágot, markánsan elválasztva a kognitív ösztönöket a világ megismerését szolgáló kognitív eszköztártól: a kognitív ösztöneink fejlődésének a genetikai evolúció...
9.97 €
David Swiftet, a Columbia Egyetem professzorát kórházba hívatják, hogy vigaszt nyújtson mentorának, a brutálisan megkínzott fizikusnak. Az öregember halála előtt még azt leheli: Einheitliche Feldtheorie. A mindenség elmélete. A világok pusztítója. Vajon az...
9.65 €
„Ne vádolj senkit! Ha teheted, igazítsd helyre azt, aki hibázott, ha nem teheted, hozd helyre legalább a hibát. Ha ezt sem lehet, mire jó még a vádaskodás?"
4.36 €
Az Elmélkedések e fordítása a sztoikus hagyományba ágyazott filozófiaként mutatja be Marcus Aurelius császár klasszikus művét. "A legjobb módja a védekezésnek, ha nem leszünk hozzájuk hasonlók. Légy, mint a szirtfok, melyet a hullámok szüntelenül ostromolnak...
10.95 €
Marcus Aurelius, a császár és filozófus, az ókori Róma egyik legelőkelőbb családjában született. Hadrianus császár udvarában nevelkedett, s időszámításunk...
1.94 €
Joseph de Maistre (1753–1821) jogász, diplomata és író volt. A savoyai-piemonti politikai elit tagja. Legismertebb művei az Elmélkedések Franciaországról (1796), A pápáról (1818) és a Szentpétervári beszélgetések (1821).A felvilágosodás egyik legélesebb és...
8.42 €
Hogyan szokjunk le a bizonyítottan nem hatékony multitaskingról?Miként szakadhatunk el a közösségi médiától?Hogyan szerezzük vissza a kontrollt időnk és figyelmünk felett? A mobilunkra szüntelenül érkező értesítések, a folytonos e-mailezés, a gyors válaszadás...
12.42 €