Pierre Bourdieu: Elmélet és politika - Fáber Ágoston

8.45 €

Pierre Bourdieu a 20. századi szociológia egyik legkiemelkedőbb és legfontosabb alakja, hatása 2002-ben bekövetkezett halála után is jelentős, azonban nézetei és eredményei a szociológusokat mind a mai napig nagymértékben megosztják. A könyv a francia sajtóban és tudományos világban fontos témaként megjelenő Bourdieu-féle „politikai fordulat” kérdéskörét vizsgálja, vagyis az a kérdés, hogy Pierre Bourdieu ’90-es évek közepétől egyre látványosabbá váló politikai szerepvállalásának és korábbi tudományos tevékenységének viszonyát a megszakítottságként vagy folyamatosságként kell-e megragadnunk, valamint hogy gyakran determinisztikusnak tekintett társadalomfelfogása nem ássa-e már eleve alá a társadalomtudós politikai szerepvállalásának lehetőségét. E konkrét problematika vizsgálatához ugyanakkor elengedhetetlen, hogy kitérjünk a bourdieu-i társadalomelmélet néhány alapfogalmára és fontos felismerésére is, valamint hogy az elméleti keret szilárdságát és a neoliberális kapitalizmussal szemben megfogalmazott bourdieu-i bírálatokat a Luc Boltanski-féle – konkurens – pragmatikus szociológia (egyszerre leíró és normatív) perspektívájából is szemügyre vegyük. A tudományos alapok vizsgálatának elvégzése után a következtetés: bár radikális baloldali értelmiségiként Bourdieu a neoliberális világrenddel szembeni ellenállás lehetőségét a tömegek mozgósításában látta, az általa kidolgozott szociológiaelméleti keretben a mozgósítás elgondolása és a kollektív cselekvésre ösztönzés korántsem egyértelmű. A könyv a bourdieu-i elmélet módszeres tárgyalásával egyszerre ad betekintést tudomány és politika viszonyába, és nyújt lehetőséget e fontos társadalomtudósi életmű behatóbb megismerésére.

Podobné produkty

I am 13 years old and these are my secrets.1. I have a crush on Jet from the gameshow Gladiators. So strong! So pretty!2. I still play with Barbie dolls. It?s mostly making them scissor. Or snog. Or lie on top of each other with feeling.3. I just kissed my...
25.49 €
Už se tě někdo zeptal, čím chceš být, až vyrosteš? Na světě je spousta zajímavých povolání a řemesel, ze kterých můžeš vybírat. Průvodci touto knihou, učitelé Albert a Diana, ti o nich moc rádi povypráví. Dozvíš se, co dělají zahradníci nebo elektrikáři a jaké...
11.99 €
Folk Magic is a unique series analysing popular magical traditions from different eras and cultures through illustrated tables; it is perfect for true enthusiasts of esotericism and myths. It includes magical practices, healing techniques and popular divination...
15.99 €
Senki sem tudja, de a hullócsillagok valójában nem kövek, hanem magok. És amint a Föld talajára hullanak, lehetőségünk van elültetni őket, majd gondozni, sőt, még a termésüket is begyűjthetjük. Ám csak a csillagkertész képes erre. Ez a szabály. Az emberek vágyainak...
9.24 €
Jedné noci v červenci 1945 probudí Claru Morvanovou výstřel, který má za následek smrt jejího staršího syna Édouarda. Clara tuší, co se tu stalo, ale rozhodne se, že důležitější než pravda, je chránit živé, svá vnoučata a především mladšího syna Charlese, a...
11.99 €
Food & Wine's Best Cookbooks of Spring 2024, and as seen in The Evening Standard, Epicurious, and Imbibe Recreate the Connaught Bar's signature cocktails at home, with over 200 recipes for drinks and homemade ingredients Step inside one of the best bars...
38.95 €
"A te apád nem jó ember. Apád embereket ölt." Jack Givins édesapja ezekkel a szavakkalbúcsúzott a fiától, mielőtt a tanúvédelmi program emberei elvitték az otthonukból. A fiúnakezután alig sikerültaz élete darabjait újra összeilleszteni. Évekkel később Jack...
14.06 €
Kniha (1997) patří k nejdůležitějším teoretickým pracím francouzského sociologa Pierra Bourdieua (1930–2002). Autor se v ní pokouší pohlédnout z odstupu na celek svého díla a výslovně rozpracovat základní principy, jimiž se ve svém bádání řídil. Východiskem...
22.55 €
Kniha (1997) patří k nejdůležitějším teoretickým pracím francouzského sociologa Pierra Bourdieua (1930-2002). Autor se v ní pokouší pohlédnout z odstupu na celek svého díla a výslovně rozpracovat základní principy, jimiž se ve svém bádání řídil. Východiskem...
12 €