Kívülálló - Tamás Jónás

7.32 €

"Hosszas hallgatás után jelentkezik új kötettel Jónás Tamás (1973), akit pálya­kezdőként József Attila költészetének kortárs továbbgondolójaként tartott számon a kritika. A kilencvenes-­kétezres években folyamatosan jelentek meg könyvei, amelyek jelentős szakmai figyelmet és elismerést kaptak. 2002-ben Esterházy Péter ajánlására Herder-ösztöndíjban részesült, 2009-ben Önkéntes vak című kötete Aegon-díjat kapott. Prózakötettel utoljára 2013-ban jelentkezett (Apuapuapu), verseskötettel pedig 2016-ban (Törzs). Hét év után a Kívülálló című regényével töri meg a csendet. "Kívülállónak lenni nem választás kérdése. A kívülállás bélyeg. És lehetőség. Mindig másik, mindig új perspektíva. Kényszeres távolságtartás. Az intimitás kétségbeesett keresése. Érzéki, gátlástalan erotikus kaland, miközben fegyelmezett szellemi feladat. Megzabolázhatatlan szabadság, gyilkos függés. A valóság mélye, széle, párlata. Jónás Tamás regénye az emberi sodródás elkerülhetetlen, felfüggeszthetetlen örvényébe vezet be, hogy megmutassa a szabályszerűségeket, a képleteket. Hogyan válik a jó szándék gyilkos hazugsággá. Közömbös, elejtett szavakból hogyan jegecesedik ki a lényeg. És hogyan tisztulnak ki, lényegülnek át a legszennyesebb, legfülledtebb és legreménytelenebb történetek is, ha van ezekhez elég bátor szó és elég pontos mondat. A Kívülállóban van. Ez a regény addig merészkedik, ameddig irodalom merészkedhet, hogy megajándékozza olvasóit azzal, amiben még bíznak, amit még remélnek. És azzal is, amiben már nem bíznak és nem reménykednek." - Parászka Boróka

Podobné produkty

Charlie Merrick és Kívülállók nevű focicsapata elindul, hogy részt vegyen egy edzőtáborban, ám egyetlen aprócska hiba miatt egészen más helyen kötnek ki... Ott ragadnak a semmi közepén egy igazi túlélőtáborban, ahol ellenséges csapatokkal kell versenyezniük,...
7.85 €
A Mr. Mercedes – Aki kapja, marja – Agykontroll trilógia után Stephen King – vagy ahogy rajongói világszerte emlegetik: a Mester - ismét egy hátborzongató thrillerrel hozza rá olvasóira...
9.01 €
Jó reggelt búbánat! Cécile kamaszkorának boldog nyarát élvezi szerelmese, imádott apja és annak fiatal szeretője társaságában egy romantikus tengerparti üdülőhelyen. Az idillre fenyegető árnyék borul, amikor megjelenik a régi barátnő, Anna, apja megunt szeretőjének...
43.94 €
Tizedik, javított kiadás Péter Rózsa a 20. századi magyar matematika egyik nagy alakja. Azok közé a kivételes egyéniségek közé tartozott, akik egyformán kiemelkedőt alkottak kutatóként, pedagógusként és könyvíróként. Ezt a könyvét, amelynek alapja a Benedek...
9.86 €
Gyönyör még sohasem volt ilyen halálos. Rose Cassidy nem igazán él, inkább csak vegetál. Érzéketlenné teszi magát a félelemmel és a fájdalommal szemben, mert csak így maradhat életben ebben a kegyetlen világban. Így amikor a hírhedt Danny Black egy halálos...
15.13 €
„ ?? Hálózat nélküli élet kezdőknek ” – a „Teljes körű kezdőknek szóló felkészülési útmutató a hálózat nélküli élethez és a barkács önellátáshoz minden eshetőségre” alcímmel – egy gyakorlati útmutató a függőségtől való elszakadáshoz és egy olyan élet felépítéséhez,...
11.77 €
Amikor politikáról gondolkodunk, akkor általában a szegények és gazdagok, a hatalom és a nép, az erősek és gyengék, a tőkések és a munkások közötti hagyományos szembenállásokból indulunk ki. A könyv fő tézise szerint azonban teljesen más megközelítésre van...
8.45 €
Gondolsz-e néha arra, hogyan működik a tested? Az emberi test fantasztikus, bámulatos és… mi tagadás, eléggé durva. A tiéd. Az enyém. A matektanárodé csak igazán. Ez a könyv választ ad az összes fontos kérdésekre, például: Árt-e a fikaevés? Életedből mennyit...
14.06 €
Nagy röhögések és állandó gyomorgörcs. Óriási lazaság és zsigeri düh. Futottakmég kalandok és egy felkavaró szerelem. Márk azt hiszi, ismeri magát és tudja, milyennek kell lennie egy igazi férfinak. Szűkszavú, zárkózott, nem túl érzelgős és minden lánynál bepróbálkozik....
11.26 €