Kívül-belül - Memoár - Demi Moore

11.93 €

Egy hihetetlenül intim és érzelmileg túlfűtött memoár. Demi Moore neve évtizedekig egyet jelentett a celeb fogalmával. Legyen szó ikonikus filmszerepről vagy nagy port kavaró párkapcsolatról, Moore soha nem került túl távol sem a reflektorfénytől, sem a pletykalapok éles nyelvű címlapsztorijaitól. De hiába volt Hollywood legjobban fizetett színésznője, Demi még akkor is a saját múltját próbálta maga mögött hagyni, mindig egy lépéssel a gyerekkorát megmérgező kételyek és bizonytalanságok előtt járva. Életének legkomolyabb fordulópontjait és a csúcsra vezető útját is végigkísérte a függőség, a testképzavar és a gyerekkori traumák fojtogató emlékei. Ezalatt egyensúlyt kellett teremtenie egy villámsebesen felfelé ívelő karrier és a közvélemény sokszor negatív megítélése között. Ebben a mély őszinteséggel megírt, önelemző memoárban Demi fellibbenti a fátylat mind a karrierjéről, mind pedig a magánéletéről: a maga lecsupaszított valójában vall az édesanyjához fűződő viszonyáról, a házasságairól, a küzdelemről és a fájdalmas útról, amíg rájött, hogyan lehet nyitott szívvel létezni a világban. A Kívül-belül a túlélés, a siker és a megadás története. Egy szívbe markolóan őszinte portré egy nő ikonikus, közben mégis hétköznapi életéről. Döbbenetesen őszinte.

Podobné produkty

Amikor politikáról gondolkodunk, akkor általában a szegények és gazdagok, a hatalom és a nép, az erősek és gyengék, a tőkések és a munkások közötti hagyományos szembenállásokból indulunk ki. A könyv fő tézise szerint azonban teljesen más megközelítésre van...
8.45 €
Gondolsz-e néha arra, hogyan működik a tested? Az emberi test fantasztikus, bámulatos és… mi tagadás, eléggé durva. A tiéd. Az enyém. A matektanárodé csak igazán. Ez a könyv választ ad az összes fontos kérdésekre, például: Árt-e a fikaevés? Életedből mennyit...
14.06 €
Ať už si o knihách Stephena Kinga myslíte cokoli, jedno musí uznat každý: své „řemeslo“ zvládá skvěle. Je vynikající spisovatel, a to se odráží i na jeho „memoárech“. Kniha je napůl autobiografie a napůl příručka pro začínající autory a stejně jako Kingovy...
19.99 €
Unikátna pamäťová hra, ktorá baví deti aj dospelých. V každom kole sa dozvedáte viac informácií o pozícii jednotlivých kariet na stole. Vydajte sa spolu so zvieratami za pirátskym pokladom na pustý ostrov. Spoľahnite sa na svoju pamäť a trochu pirátskeho šťastia....
16.79 €
Prvé – ešte ojedinelé – pokusy o cestopisnú prózu možno u nás zaznamenať v 16. storočí. Pozornosť si zaslúži najmä po nemecky písaný cestovný denník humanisticky vzdelaného úradníka u Fuggerovcov Jána Dernschwama. Presne dodržiavanej schéme každodenných zápiskov...
5 €
A mű Magyarország második világháborús történetének sajátos feldolgozása: szubjektív források – naplók, visszaemlékezések – alapján azt kísérli meg bemutatni, hogyan élték meg az 1942-ben a keleti hadszíntérre vezényelt magyar katonák ezt a történelmi kataklizmát....
5.63 €
Emma Reyes v sérii listov rozpráva o svojom detstve v Kolumbii na začiatku 20. storočia. Memoáre písala počas tridsiatich rokov a sú opisom neskutočného odhodlania a predstavivosti dievčaťa, ktoré vyrástlo v absolútnej chudobe. Emma Reyes bola nemanželské dieťa,...
15.9 €
Radnóti Sándor esztéta, filozófus könyve egy memoár helyetti memoár: személyes emlékekben bővelkedő portrék füzére, amelyek egy hosszabb interjúval kiegészítve mégiscsak kirajzolják szerzőjük életútját és pályáját.Az emlékezések legnagyobb része az Élet és...
9.01 €
Benned is ott lapul egy történet, de nem tudod, hogyan mondd el? Szeretnél memoárt írni, de nem tudod, hogyan vágj bele? Tartasz tőle, hogy senkit sem fog érdekelni a mondanivalód? Nem tudod, hogyan küzdd le az előtted tornyosuló akadályokat? Cathy Rentzenbrink...
8.45 €