Naplók és memoárok a Don-kanyarból, 1942–1943 - Judit Pihurik

5.63 €

A mű Magyarország második világháborús történetének sajátos feldolgozása: szubjektív források – naplók, visszaemlékezések – alapján azt kísérli meg bemutatni, hogyan élték meg az 1942-ben a keleti hadszíntérre vezényelt magyar katonák ezt a történelmi kataklizmát. Az általuk ránk hagyományozott kéziratok kutatásának célja ezúttal nem a harci cselekmények bemutatása. Szerzőik hétköznapi emberek, akik a fronton rendkívüli körülmények közé kerültek, ahol az állandó életveszély mindennapi élménnyé vált, és a legegyszerűbb hétköznapi cselekvések is különleges dimenziót kaptak. Nem annyira alakítói, mint inkább szemlélői, átélői és elszenvedői voltak az eseményeknek. Naplóik, emlékirataik “történelem alulnézetből” helyzetleírások arról, hogyan éreztek, gondolkodtak, milyen erkölcsi, politikai, nemzeti értékrendhez igazodtak egy adott időszakban, mennyiben próbálták – vagy nem – összhangba hozni a kor eszméit saját élettapasztalataikkal, neveltetésükkel. A fennmaradt források leginkább társadalomtörténeti szempontból értékesek, mert a pusztulás és az esetleges életben maradás legközvetlenebb egyedi sorsdokumentumai a Don-kanyarban elszenvedett tragédiának.A kötet Pihurik Judit 2007-ben megjelent, azonos című könyvének második, javított kiadása.

Podobné produkty

A XX. századi magyar történelem egyik sokat idézett, politikai vitákat kiváltó eseménye volt a 2. magyar hadsereg tragikus története 1942–43-ban. A szerző feltárta a fennmaradt és...
10.99 €
A regény egy valós személy, Jeskó János hadnagy életének utolsó időszakát dolgozza fel az eredeti frontlevelezésének felhasználásával. A Magyar Királyi Honvédség hadnagyát 1942. szeptember 17-én vezényelték a Don-kanyarba, ahol pontosan négy hónappal később,...
12.5 €
Niklas Ehrend, a fiatal, ambiciózus orvos komoly megrázkódtatást követően érkezik Lipcsébe, miután minden hidat felégett maga után. Két kapaszkodója van csupán: nővére, akit még alig ismer, és imádott hivatása. Nehezére esik a beilleszkedés, több buktatóval...
7.89 €
Niklas Ehrend, a fiatal, ambiciózus orvos komoly megrázkódtatást követően érkezik Lipcsébe, miután minden hidat felégett maga után. Két kapaszkodója van csupán: nővére, akit még alig ismer, és imádott hivatása. Nehezére esik a beilleszkedés, több buktatóval...
11.24 €
Mit tegyen a gazdasszony, hogy a kecske is, a káposzta is elégedett legyen a helyzetével? Mit tegyen a gazda, hogy furfangos kosával végre megbékéljen? Mit tegyen az ember, ha csupán krumplit kínál a kamra minden napra és napszakra? Ilyen és hasonló kérdésekre...
12.9 €
Kányádi Sándor gyermekeknek íródott műveit összegyűjtő sorozatunk újabb darabját tartja kezében az olvasó. A verseket és meséket tartalmazó Fából vaskarika kicsik és nagyok számára is izgalmas történeteken keresztül mutatja be az emberi viszonyok összetett...
11.26 €
"Egy árva mezei egérke megunta a hosszú őszi esőket, s meg a koplalást. Gondolt egyet, bemerészkedett a faluba. Tudta az egértörténelmet. Hallotta az öregebbektől, hogy a házi egereknek, azoknak mindenük megvan. Pince, kamra, padlás tele minden jóval . Egyedül...
9.62 €
Az erdélyi Hargita-hegység vidékére kalauzul el bennünket ez a vidám történet. Az író összebarátkozik Ambrussal, a medvével, és kölcsönösen megajándékozzák egymást: az író ajándéka egy zsebtükör, a macié pedig egy üveg málnaszörp. A szörppel ezután nem sok...
12.67 €
Unikátna pamäťová hra, ktorá baví deti aj dospelých. V každom kole sa dozvedáte viac informácií o pozícii jednotlivých kariet na stole. Vydajte sa spolu so zvieratami za pirátskym pokladom na pustý ostrov. Spoľahnite sa na svoju pamäť a trochu pirátskeho šťastia....
16.79 €