Kelet–nyugati utca - Philippe Sands

9.27 €

Amikor meghívást kap, hogy tartson előadást az ukrajnai Lvivben, Philippe Sands nemzetközi jogász családja titkos történetének nyomába ered. Eközben egy sor megdöbbentő véletlenre bukkan, melyek arra késztetik, hogy beutazza a fél világot, egészen a nemzetközi jog bölcsőjéig, a nürnbergi per helyszínéig. A kötet mind a négy főszereplője kötődik valamiképpen Lviv városához. Leon Buchholz az anyai nagyapa, aki Lvivben született, de élete nagy részét Franciaországban élte le, és az 1945 előtt történtekről sosem mesélt az unokájának. A másik három szereplő mindegyike jogász: Raphael Lemkin a népirtás, Hersch Lauterpacht az emberiesség elleni bűntett fogalmának megalkotója, különböző időben ugyan, de mindketten a Lvivi Egyetemen folytattak jogi tanulmányokat, valamint Hans Frank, Adolf Hitler jogtanácsosa, aki a második világháború idején a megszállt lengyel területek főkormányzója volt. Ők négyen sosem találkoztak, de összefonódó élettörténetük fontos kordokumentuma a 20. század európai történelmének. A Kelet-nyugati utca felejthetetlen keveréke az emlékiratnak és a történelmi detektívregénynek, elmélkedés arról, milyen sérüléseket okoz az emlékezet, a bűn és a bűntudat generációk egész során át.

Podobné produkty

A Seuso-kincs mindenki számára ismerős, egykori gazdája senkinek. Személye a szakemberek számára még ma is rejtély. Ami biztos: élt, de születéséhez előbb egy lánynak és fiúnak egymásra kellett találnia. Kik lehettek ők? A negyedik század első évtizedeiben...
14.06 €
Kiotó mellett, egy kolostor az úti célja Genji herceg unokájának, aki több száz éve próbál rábukkanni a századik kertre, a világ rendjét kifejező legegyszerűbb és legtökéletesebb helyre. A regény a kutatás egyik állomását mutatja be, a kolostor megtalálását,...
10.98 €
Nemigen vitatja senki, hogy a magyarságba török ajkú közösségek különböző időszakokban beolvadtak. Gondoljunk csupán a honfoglalás korban a kabarokra, és az ezt követő évszázadokban például az úzokra, besenyőkre, majd a kunokra. A kunok esete korántsem elszigetelt...
3.66 €
A vallás problémája központi helyet foglal el Jung életművében. E kötet olyan, főként érett korában született munkáit tartalmazza, melyek kifejezetten vallási kérdéseket tárgyalnak. Tanulmányaiban feltárja a különböző nyugati és keleti vallások alapját képező...
28.15 €
"Magával ragadó olvasmány mély és örök érvényű mondanivalóval." - Diana Kassim A Zavargások Ideje. Így emlékeznek az emberek azokra az időkre, amikor ismeretlen eredetű természeti katasztrófák és a semmiből előtűnő mutáns állatok - a máslények - pusztítottak...
15.21 €
A Zavargások Ideje. Így emlékeznek az emberek azokra az időkre, amikor ismeretlen eredetű természeti katasztrófák és a semmiből előtűnő mutáns állatok - a máslények - pusztítottak a világban. Azonban amikor minden veszni látszott, megjelentek a különleges képességekkel...
18.03 €
Érzelmes és lebilincselő regény, amit két zsiráf hihetetlen, valós története ihletett, akik a címlapokra kerültek, és a világválság Amerikájában meghódították az emberek szívét. Woodrow Wilson Nickel 105 évesen érzi, hogy élete rövidesen a végéhez közeledik....
11.26 €
A háború utáni japán kisvárosban felnövő Hadzsime úgy érezte, csak neki nincs testvére. Egyetlen barátja Simamoto lett, aki szintén egyedüli gyerek volt. Hosszú délutánokat töltöttek együtt a lány apjának lemezeit hallgatva. Miután a fiú szülei elköltöztek,...
11.9 €
A háború nem változik. Talán ez a legfőbb üzenete Erich Maria Remarque lassan százéves remekművének, amelyben saját és nemzedéke értelmetlen szenvedését örökítette meg. Az író tizennyolc éves korában, az iskolapadból került az első világháború vérszivattyújába,...
14.08 €