Zsiráfokkal nyugatra - Lynda Rutledge

11.26 €

Érzelmes és lebilincselő regény, amit két zsiráf hihetetlen, valós története ihletett, akik a címlapokra kerültek, és a világválság Amerikájában meghódították az emberek szívét. Woodrow Wilson Nickel 105 évesen érzi, hogy élete rövidesen a végéhez közeledik. Amikor megtudja, hogy a zsiráfok kihalófélben vannak, felidézi életének egy felejthetetlen szakaszát, hogy ne vigye magával a sírba. 1938-at írunk. A nagy gazdasági világválság még tart. A gondoktól űzött emberek pedig csodára vágynak. A csoda két zsiráf alakjában érkezik, és hajón. Az állatok túlélnek egy hurrikánt, aztán tizenkét napot egy különleges teherautóban, hogy a San Diegó-i állatkertbe szállítsák őket mint Dél-Kalifornia első zsiráfjait. A volán mögött a fiatal Woodrow ül. A valós események által inspirált történetben igazi és fikciós szereplők keverednek, köztük a világ első állatkerti igazgatónője, egy rejtélyes múltú mogorva öregember, valamint egy titokzatos fiatal fotósnő. Részben kalandregény, részben történelmi saga, részben a felnőtté válás szerelmi története. Arról is szól, mit tanulhatunk az állatoktól, és milyen változásokat hozhat az idő múlása, és hogy miért fontos továbbadnunk a történeteket, mielőtt túl késő lenne. Az év leglenyűgözőbb utazása - két zsiráf hihetetlen, mégis igaz története alapján. Éld át, és vidd magaddal a szárnyalását! "Tökéletes egyensúly fikció és történelem között." - Sarah Felbin, POPSUGAR Mélyedj el! Kapcsolj ki! Légy jelen! Felnőtteknek ajánljuk!

Podobné produkty

Vajon milyen lehet a világ felülnézetből, és mit sejthet erről egy óvodás, aki még a konyhapultot is csak a sámliról éri fel? A 2019-es Év Illusztrátorának harmadik könyvében a zsiráfoké a főszerep, akiknek a városában minden nagyon zsiráfi, kivéve, ami mégiscsak...
9.83 €
Lehet egy vakondból is hős? Hordhat a zsiráf szemüveget? Erre és sok más izgalmas kérdésre is választ kapunk ezekben a kedves, humoros és sokszor tanulságos állatmesékben.
12.9 €
Ha jártál már az állatkertben, biztosan ismered a kopasznyakú afrikai marabukat. Segédjük, a kelekótya fülesbagoly nagy galibát okoz: a téli hidegben úgy befűti a marabuvár kályháit, hogy csupa korom lesz az összes kémény. Itt már csak a zsiráfok segíthetnek!
7.65 €
A világ valaha volt legnagyobb Afrikán kívüli zsiráfkolóniája - nem találnánk ki - a szocialista Csehszlovákia egyik kevéssé ismert városának állatkertjében jött létre a hetvenes években. Vajon kinek állhatott érdekében ennek a furcsa, észérvekkel megmagyarázhatatlan...
11.35 €
Vidékről érkezett, pipázik, hatalmas bajusza van, és imádja a pacalpörköltet. Ő Szalai tata, Jenci és Barnabás nagyapja, aki úgy dönt, felcsap nyomozónak, és megkeresi unokáival az állatkertből ellopott zsiráfot. Remek csapat segít nekik: Király Tibi, a pesti...
4.93 €
Generációk nőttek fel az Ablak-zsiráf képes gyermeklexikonon. Alig van iskolai könyvtár, aminek polcain ne találnánk meg ezt a könyvet. Közben nagyot változott a világ körülöttünk. A gyerekek egyre több helyről egyre többféle információhoz jutnak, de az információk...
10 €
Az AZS gyereklexikon tematikus köteteihez a lexikon olvasását játékosan, szórakoztatva ösztönző foglalkoztatók készülnek. Ezek a gondolkodást serkentő könnyű, átlagos és nehéz feladatokat tartalmaznak. A megoldásban segít a gyerekeknek, ha hozzáolvassák a lexikon...
3.22 €
A sorozat legújabb kötete az emberről szól. De a szokásoktól eltérően nem szedi szét az emberrel kapcsolatos ismereteket egy-egy tudományág logikája mentén, hanem igyekszik - a teljesség igénye nélkül - a kisiskolások számára mindazt elmondani, ami az ember...
9.67 €
Generációk nőttek fel az Ablak-zsiráf képes gyermeklexikonon. Alig van iskolai könyvtár, aminek polcain ne találnánk meg ezt a könyvet. Közben nagyot változott a világ körülöttünk. A gyerekek egyre több helyről egyre többféle információhoz jutnak, de az információk...
3.57 €