Mint a ?? magánélete?- sorozat eddigi hoseirol, most a költorol is számos olyan dolgot tudhatnak meg, amelyet nem tanítanak semmilyen iskolában és persze a hivatalos életrajzokban sem olvasható?
Nem csak okos, tehetséges emberek kerültek a legfobb méltóságra, a sors számos orült uralkodót emelt trónra. Tiberius, Caligula, Claudius, Néró, Orült Johanna, V. Károly, Don Carlos, Rettegett Iván, II. Habsburg Rudolf, II. Lajos bajor király, mind ilyenek...
Nagy Lajos király legkisebb lányáról van szó. Ahogyan a szerző azt már máskor is tette, kevés fikciót kever össze sok valósággal. Hedvig tragikus története a magyar-lengyel kapcsolatok egy különleges időszakára is fényt vet, amellett megismerteti az olvasóval...
Végre egy könyv, amely nem az oly sokat emlegetett német tengeralattjárókkal, hanem a felszíni hajóhad történetével foglalkozik a hitleri, náci korszakban.
Az egykori magyar államfőről olyan részleteket tudhatunk meg, amelyekkel még az idősebbek sincsenek tisztában. Egy mozgalmas élet titkai tárulnak fel, jók és rosszak egyaránt. Hogyan lett a kis Horthy-fiúból előbb hat nyelven beszélő haditengerész, aztán flottaparancsnok,...
A nagy író életét három nő árnyékában élte le. Az első felesége hozzá képest túl idős volt, a második asszonyért elhagyta volna az elsőt, ha az meg nem hal fiatalon. A harmadik huszonéves volt, amikor az agg író egy ország meglepetésére elvette. Tragédiák,...
A huszadik század két legnagyobb és leghatásosabb katonai kémszervezetéről, az egykori Szovjetúnióban rettegett GRU-ról és az Izraelben a mai napig is hatékonyan működő Aman-ról szól ez a könyv. Nem csak száraz adatokkal találkozik itt az olvasó, hanem érdekfeszítő...
A ?Magyar Történelem? sorozat újabb, ezúttal a 17-ik század eseményeivel foglalkozó kötete. Nemcsak Erdély a témája, hanem az egész akkori Magyarország és annak uralkodói.
Az osztrák császárné és magyar királyné viharos életét bemutató könyv párhuzamos életrajzként ábrázolja, hogyan közeledik egymáshoz Andrássy Gyula ? a késobbi nagy szerelem ? és egy Luigi Lucheni nevu olasz anarchista merénylo ? a királyné gyilkosa ? sorsa...
A ?magánélet?-sorozat következo darabja ezúttal az egykor nálunk is olyannyira kedvelt latin-amerikai ?szabadsághost? mutatja be. Vagy inkább leplezi le..? Akik elolvassák, már messze nem fogják annyira pozitív hosnek találni Guevarát, mint addig. Az olvasók...
Az osztrák császár és magyar király egyfelol joviális ember, másfelol ijesztoen rideg bürokrata volt. Ám ?Henry Hamilton? a magánembert mutatja be, felhasználva a legutóbbi években napvilágot látott új forrásokat, régi naplókat, visszaemlékezéseket. Ezekbol...
A könyv eredetileg a ?magánélet-sorozatba? íródott, de mivel jobbára inkább a nagy költo szerelmi életét taglalta, ezzel a sikeres sorozatot is két alváltozatra bontotta. Ady Endre életének nem egy idoszaka botrányoktól volt hangos, szerelmi élete pedig joggal...
A 388-as szám alatt már jelzett sorozat ? ?Magyar Történelem? ? következo darabja. A szerzo az Árpád-háziak háromszáz éve után most az 1300-as évek történéseit suríti a maga módján. Elsosorban az uralkodók személye, családja, hozzátartozóik életén, viselkedésén,...
A zseniális „Agy” ötszázmillió eurót raboltat el embereivel, akik sohasem látták őt. Kézről kézre adják a drága szállítmányt de akinek köze volt a zsákmányhoz, annak élete hajszálon függ. Nem maradhat élő tanú, és nem maradhat nyom, amely a rendőrséget elvezetné...
A sámán a gyógyító, a halottakkal társalgó, az időjós, és még sok minden. A sámán az, aki a legősibb koroktól elkíséri az emberiséget, mondhatni „sámánok mindig is voltak”. De kik ezek az emberek, és mire képesek? A szerző alaposan belemélyedt a témába, és...
"Ismerjük-e a katolikus egyház szentjeinek életét? Akik eddig csak rövid életrajzokat olvashattak róluk, bizony nem sokat tudhatnak. A szerző ebben a könyvében nagyon részletesen írta meg a tizenhárom magyar szent, és boldog Apor Vilmos történetét. Megvilágítja...
A világ nagy titkosszolgálatainak történetét írja a szerző – a sorozat első darabja éppen az amerikai szolgálat múltja, jelene, sőt várható jövője. Sok érdekes esettel és eddig magyar nyelven soha meg nem jelent információkkal, forrásokkal.
A titkosszolgálatok-sorozat második darabja. Csak 1954-től, az e néven megalakult szervezet alapításától tárgyalja a témát és nagyon sok, eddig titkos eseményről rántja le a leplet. Még magyar vonatkozású adatokat is talál benne az olvasó. Sok név, sok akció,...