Kalandozás a Pápuák hegyeitől a Fűszer-szigetek álompartjaiig - András Joó

17.79 €

A fórumokon Pó Apó (www.poapo.hu) néven ismert hátizsákos utazónk hatodik könyve ismét Délkelet-Ázsiába, az egzotikus Távol-Keletre, a többezer kilométeren elhúzódó és többezer arcú indonéz szigetvilág még távol-keletibb részére vezet. Méghozzá szó szerint: a tőle megszokott, szórakoztató útleírás keretében egy követhető úti tervre is tesz előre megfontolt, ám közel sem csúf hátsó szándékkal elkövetett ajánlatot. Járhatunk egyek között a hihetetlen Pápua hegyei között meghúzódó völgyben, amelyről és az ott élő pénisztartós-fűszoknyás bennszülöttekről alig pár évtizeddel ezelőtt a nyugati civilizáció még semmit sem tudott, és ahol ugyan embert már nem esznek, de még frissen élnek és testközelből megtapasztalhatóak az ősi szokások. Meglátogatjuk még az igazi Fűszer-szigeteket (Maluku-szigetek), törhetünk utat az érintetlennek tűnő dzsungelekben, láthatjuk a gyarmatosító múlt emlékeit, majd a szerző egy igazi déltengeri álomba, a világ (egyik?) legszebb tengerpartjára invitál bennünket, oda, amiről eddig talán csak álmainkban gondolhattunk, ahová a civilizáció még épp elér, de a tömegturizmus még nem, hogy végül Jáva szigetén, Jakarta mellett egy kedves kisvárosban fejezzük be ezt az utazást. És mindezt egyszerűen, egyénileg megoldva.

Podobné produkty

A két összetartozó regény egy kötetben jelenik meg a díszkiadás negyedik köteteként. Az 1940-ben írt Jönnek! azt a két hetet öleli fel, amely a második bécsi döntés eredményének - Észak-Erdély visszacsatolásának - nyilvánosságra kerülése és a magyar csapatok...
14.48 €
Mi történik, ha felismerjük, hogy semmi közünk nincs ahhoz az élethez, amit élünk? A történet főhőse egy fiatal, húszas éveiben járó fiú, aki folyamatosan elégedetlen azzal, amit éppen csinál. Sodródik a munkahelyek között, és ez a sodródás sokszor kilátástalanul...
4.79 €
Almásy Petronella különleges hölgy: almaboszorkány! Egy összkomfortos almában lakik, egy csodálatos öreg almáskert kellős közepén. Vígan él barátaival, ám időnként a szomszédos molnárházba emberek költöznek, és persze gondot okoznak. Ilyenkor Petronella előkapja...
9.86 €
Tudod-e, milyen szobor bújik meg az Erzsébet-kilátó legfelső lépcsőfoka alatt, honnan kapta a nevét a Hármashatár-hegy, és hogyan alakult ki a Szemlő-hegyi-barlang? Ültél-e már a Libegőn, a Fogaskerekűn vagy a Gyermekvasúton? Bartos Erika, a Bogyó és Babóca...
19.72 €
A füzet Bartos Erika Brúnó Budapesten című sorozatához készült. A helyszínek, melyeket megismerhetünk a Buda hegyei című kötet rajzain, most fotókon is végigkövethetők, a mese eseményeinek sorrendjében. A budai hegyvidéket, Dél- és Észak-Budát bemutató fényképek...
4.19 €
Pali kilencéves. Magányos otthon és az iskolában is. Egyik téli reggel aztán a mogorva újságárus csodálatos üveggolyót ad neki. Délutánra a konyhában feltűnik egy Egér, az ablakban megtelepszik egy Pók, egy Légy és egy Katica. Kik ezek és mit akarnak Palitól?...
4.48 €
Különös (és bűzös) levél érkezett Tea húgomtól: azt írja, a Húsvét-szigeten nyomoz egy kincs után! Ám könnyen lehet, hogy bajba került, mert sehogyan sem tudjuk őt elérni. Ez pedig csak egyet jelenthet: irány a Húsvét-sziget!
9.29 €
A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete a hegyek világával ismerteti meg az apróságokat. Megtudhatják, milyen növényeket láthatnak, milyen állatokkal találkozhatnak a hegyekben, és milyen élmények várnak rájuk télen és nyáron. Ismerjük meg a világot,...
11.2 €
Az 5 tornacsuka mesés gyerek útikönyve a Balaton-felvidékre kalauzolja ifjú olvasóit. Ebben a mesében megismerhetitek egy kialudt vulkán titkait. Mert a Balaton több, mint fürdőruha, sokkal inkább...
1.12 €