Jókai - Egy élet regénye - Szini Gyula

1.07 €

"Aki kézbe veszi Szini Gyula Jókai életéről szóló munkáját, ne számítson szigorú irodalomtörténeti és kritikai értekezésre a regények keletkezéséről. Író ír íróról - szinte romantikába hajló életrajzot, ami, a Nagy Mesemondóról lévén szó, igencsak indokolt.Szó szerint bölcsőtől a sírig követhetjük Jókay Móric (eredetileg erre a névre keresztelték) tanulmányait, pályakezdését, sikereit és tévedéseit, egyszóval: életútját. Természetesen megtaláljuk benne az azóta legendaként közismert, történészek által többször megkérdőjelezett, sőt cáfolt motívumokat: kokárdatűzés, a Múzeum lépcsői, a szigorú és határozott Róza asszony helytállása férje mellett. S a jó barát, Petőfi alakja és a vele való konfliktus is kirajzolódik. (Na de kivel nem volt összetűzése Petőfinek?!) Bár Nagy Endre a Nyugatban úgy fogalmazott: „Szini Gyulának Szini Gyula a legméltóbb olvasója" - azért a mai érdeklődő számára sem mindennapi élmény végigtekinteni a 19. századnak ezen a széles freskóján."

Podobné produkty

Rezeda Kázmér neve már ismerős a Vörös potakocsiból. Céltalan életét éli, könnyű szerelmi kalandokba menekül, de nem tudja magányát feloldani.
2.82 €
A kötetben megjelent regények: -Királyregények -Mohács vagy két árva gyermek vergődése (1926) -Festett király (1929) -Az első Habsburg (1930) Függelék: Árnyékkirály (1926)
11.43 €
Jókai sci-fi-je. Furcsa így olvasni visszatekintve 150 év után. - Más regénynek a feladata, egy mesét, melyet csak a képzelet alkotott, ugy adni elő, hogy az olvasó azt higyje, hogy az valóban megtörténhetett; ez a regény egy olyan koreseményt fog előadni,...
2.79 €
A hivatalos magyar kultúrpolitika a második világháborút követően meggátolta (egy korlátozott példányszámú, csakis a szakembereknek szánt kritikai kiadás kivételével),...
1.07 €
Hároméves voltam, amikor 1944. december elején nagyanyám a csillagos házból a budapesti ,,nagy gettóba" költöztetett (anyámat ekkor már Dachauba deportálták, munkaszolgálatos apámat is elvitték), ahol kétoldali vesegyulladást kaptam. Nagyanyám kiszökött a gettóból,...
9.29 €
Ha egy nemzedék legfényesebb elméi pislákolni kezdenek, s aztán végleg kihunynak - azt iszonyú nehéz elfogadni. Főleg amikor a Szitakötő, a tizenöt éve róluk írt regény újra megjelenik, valamicskét javítgatott szöveggel. Hajdani tisztánlátásom immár meglep,...
22.53 €
Jókai fantáziája nem rugaszkodik el a valóságtól, arról ír, ami már benne van a levegőben: a bankok és repülőgépek világáról.
2.82 €
A mesés Kelet - ha tudod a varázsigét, akár Ali Baba barlangja is megnyílik előtted. A '70-es évek elején a családjával Amerikából Kairóba érkező művészettörténész Arnának végül több évtizedes egyiptomi kalandja során igencsak változatos, sokszor küzdelmes...
14.08 €
Szerelemről írni nehéz, főleg, ha halálosan és a feje búbjáig elmerül benne az ember, és elindul a legmélye felé. Milyen átélni ezt a megfoghatatlan minőséget, elmenni a végsőkig, majd szótlanul térdre rogyni? De ebben a regényben sokkal többről van szó, az...
9.86 €