A KZ regénye - László Sziklai

9.29 €

Hároméves voltam, amikor 1944. december elején nagyanyám a csillagos házból a budapesti ,,nagy gettóba" költöztetett (anyámat ekkor már Dachauba deportálták, munkaszolgálatos apámat is elvitték), ahol kétoldali vesegyulladást kaptam. Nagyanyám kiszökött a gettóból, és rémtörténetbe illő módon, az előtte többnyire bezáruló ajtók ellenére sikerült gyógyszert és az orvos rendelte tápláló élelmet szereznie nekem. Túléltem. Hat évtizeddel később - túlélőként és teoretikusként - Auschwitz képe című monográfiámban megkíséreltem választ keresni a történelem láthatóságának problémájára, az emlékezet vizuális esztétikájának feltárására. Ezt az Auschwitz Album magyarországi megjelenése ihlette és tette lehetővé. A KZ regénye a holokauszt prózájáról, a lágerirodalomról szól. A KZ (Konzentrationslager) Giorgio Agamben szerint a modernség paradigmája. A náci haláltábor valósága, a lágerélet és a lágerhalál egyedülálló világtörténelmi tapasztalata, megszenvedett átélése és elbeszélése remekművek születését eredményezte, amely művek különössége sajátos esztétikai minőségek megjelölését és feltárását is lehetővé teszi. Erre tettem kísérletet ebben a könyvben.

Podobné produkty

Ha egy nemzedék legfényesebb elméi pislákolni kezdenek, s aztán végleg kihunynak - azt iszonyú nehéz elfogadni. Főleg amikor a Szitakötő, a tizenöt éve róluk írt regény újra megjelenik, valamicskét javítgatott szöveggel. Hajdani tisztánlátásom immár meglep,...
22.53 €
"Aki kézbe veszi Szini Gyula Jókai életéről szóló munkáját, ne számítson szigorú irodalomtörténeti és kritikai értekezésre a regények keletkezéséről....
1.07 €
A mesés Kelet - ha tudod a varázsigét, akár Ali Baba barlangja is megnyílik előtted. A '70-es évek elején a családjával Amerikából Kairóba érkező művészettörténész Arnának végül több évtizedes egyiptomi kalandja során igencsak változatos, sokszor küzdelmes...
14.08 €
Figyelj oda a belső világodra, hiszen te vagy saját magad legnagyobb szakértője! A krónikus szédülés és a fülzúgás olyan láthatatlan zavaró tényezők, amelyek nem reagálnak a hagyományos kezelési eljárásokra, teljes reménytelenségbe taszítva az ezektől szenvedőket....
12.67 €
Patricia Cornwell, a New York Times több, mint 100 millió példányban eladott bestsellerszerzője páratlanul izgalmas és lélegzetelállító orvosi-lélektani thrillerrel tér vissza. Valaki figyel... Egy nagyhatalmú és gazdag hollywoodi mogul lányának halálát a rendőrség...
12.42 €
Annyi hajlakkot fújtak ki az 1980-as években, amennyi kilyukaszthatta az ózonpajzsot, de a kulturális környezetszennyezés sem volt kisebb. Ma mégis aranykorként gondolhatunk rá, hiszen a röhejes metálzenekarokat a fekete halálként végigsöprő eurodance követte...
8.45 €
"Juhász Gyula Credo című versével ajánlom ezt az újmódi könyvet: "Megállsz-e néha az örök sodorban, Mely halni visz, mint az örvény a rózsát, És érzed-e, míg hull a homokóra, Hogy mosolyog az örökkévalóság? És látod-e, hogy lemenő napokban A születő napok visszfénye...
16.15 €
„Felnőtt férfiak két fiú és egy fegyvertelen nő ellen! Az életükre törnek. Miféle gazfickók ezek? Elhatároztam, hogy a fiatalok segítségére sietek. Visszasiettem lovamhoz, és nyeregbe szálltam. Mindkét puskámat kivettem tokjából, a medveölőt vállamra akasztottam,...
1.69 €
„Felnőtt férfiak két fiú és egy fegyvertelen nő ellen! Az életükre törnek. Miféle gazfickók ezek? Elhatároztam, hogy a fiatalok segítségére sietek. Visszasiettem lovamhoz, és nyeregbe szálltam. Mindkét puskámat kivettem tokjából, a medveölőt vállamra akasztottam,...
1.69 €