Isten neve irgalmasság - Ferenc pápa Antonio Spadaro

5.61 €

„Az irgalmasság Isten első attribútuma. Isten neve. Nincs olyan helyzet, amelyből ne tudnánk kilépni, nem ítéltettünk arra, hogy belesüllyedjünk a futóhomokba." Ferenc pápa egyszerű, közvetlen szavakkal fordul minden férfihoz és nőhöz a világon, bensőséges, személyes hangú párbeszédbe bocsátkozik velünk. A középpontban az a téma áll, amely a leginkább kedves a szívének: az irgalmasság, tanúságtételének és pápaságának alapja. A könyv lapjairól valósággal sugárzik a pápa vágya, hogy elérje mindazon lelkeket - az egyházon belül és kívül -, akik az élet értelmét, a béke és a bűnbánat útját, a testi és lelki sebek orvosságát keresik. Mindenekelőtt azokat a nyugalmat nem lelő, fájdalmakkal küzdő embereket, akik azt szeretnék, ha nem eltaszítanák, hanem befogadnák őket: a szegényeket és a kirekesztetteket, a fogvatartottakat és a prostituáltakat, de a tévelygőket is, a hittől eltávolodókat, a homoszexuálisokat és az elváltakat. A Vatikán-szakértő Andrea Torniellivel folytatott beszélgetésben Ferenc pápa fiatalkori emlékein és megindító lelkipásztori élményein keresztül magyarázza el, miért is tartotta olyan fontosnak a rendkívüli szentév meghirdetését. Anélkül, hogy tagadná az etikai és teológiai kérdések jelentőségét, hangsúlyozza, hogy az egyház senki előtt sem zárhatja be kapuit; inkább az a feladata, hogy behatoljon a lelkekbe, és lehetőséget teremtsen a felelősségvállalásra és az elkövetett bűnöktől való eltávolodásra. Az őszinte párbeszéd során Ferenc pápa az irgalmasság, igazságosság és a romlottság kapcsolatának bonyolult kérdésére is kitér. Azokat a keresztényeket pedig, akik az „igazak" közé sorolják magukat, emlékezteti: „A pápa is csak ember, és szüksége van Isten irgalmasságára." Az Isten neve irgalmasság 82 országban jelenik meg világszerte.

Podobné produkty

"Ferenc pápa 2015-ben meghirdette az Irgalmasság szent évét, és én akkor arra gondoltam, hogy csináljunk magunknak játékosan-komolyan egy iskolát: az Irgalmasság Iskoláját. Az irgalmasságnak van tizennégy cselekedete: hét testi és hét lelki cselekedete. Abban...
10.39 €
A Viharsziget és a Titokzatos folyó világszerte ünnepelt szerzője egy új mesterművel tér vissza családi szeretetről, alattomos hatalomról, forrongó gyűlöletről és mindent elemésztő bosszúról Boston történetének egyik legviharosabb epizódjával a háttérben. 1974,...
9.8 €
A Viharsziget és a Titokzatos folyó világszerte ünnepelt szerzője egy új mesterművel tér vissza családi szeretetről, alattomos hatalomról, forrongó gyűlöletről és mindent elemésztő bosszúról Boston történetének egyik legviharosabb epizódjával a háttérben. 1974,...
14.03 €
Az 1920-as években játszódó történetben szereplo Ágnes, apja iránti vonzódása, önmegtartóztató életvitele tulajdonképpen a világ kuszaságaitól való menekülni akarás, a tiszta emberi életre való vágyódás szép metaforája. A több évi fogságból megrokkantan visszatért...
3.72 €
Atlee Pine emlékezetébe beleégett, ahogy az emberrabló dermesztő ritmusra szavalja a kiszámolót, így választva a hatéves Atlee és az ikertestvére, Mercy között. Atlee soha többé nem látta a nővérét... Három évtizeddel az után a félelmetes éjszaka után Atlee...
7.88 €
Ferenc pápa már a megválasztását követő napokban egyértelművé tette, hogy kiemelten fontos feladatának tekinti a hívőkkel való szoros, mindennapos kapcsolat kialakítását. Ezt a célt szolgálják a reggelente a hívők naponta változó kis csoportjának a Szent Márta-ház...
7.3 €
"Gondolj arra: ahová Isten ültetett téged, ott van remény. Mindig remélj!" Az élet nehéz lehet, de bármilyen kihívással kell szembenéznünk, mindig van mód arra, hogy örömöt találjunk benne, és hogy megünnepeljük a nekünk adott élet csodáját. Ferenc pápa a jó...
16.9 €
Az ?Álmodjunk együtt egyedi, kivételes mű, amelynek üzenetét Ferenc pápa ebben a formában akarta eljuttatni minden egyes olvasójához. Ferenc pápát éppúgy tisztelik a nem...
8.42 €
Ferenc pápa eredetileg úgy rendelkezett, hogy ez a kivételes dokumentum csak a halála után lásson napvilágot. Ám a remény jubileumi éve és korunk szükségletei arra sarkallták az egyházfőt, hogy már most elénk tárja értékes örökségét. A REMÉNY az első olyan...
27.9 €