Az irgalmasság iskolája - Csaba Böjte

10.39 €

"Ferenc pápa 2015-ben meghirdette az Irgalmasság szent évét, és én akkor arra gondoltam, hogy csináljunk magunknak játékosan-komolyan egy iskolát: az Irgalmasság Iskoláját. Az irgalmasságnak van tizennégy cselekedete: hét testi és hét lelki cselekedete. Abban az évben tizennégy egymást követő vasárnapi mise prédikációjában egy-egy cselekedetről elmélkedtem. Azóta több év eltelt, és úgy gondoltam, hogy érdemes volna ezeket az elmélkedéseket írásban is megjelentetni, hiszen az Irgalmasság "nem megy ki a divatból", mindig szükség van rá.Az Irgalmasság Iskolájában Jézus Krisztus a tanár, tőle lehet is, kell is tanulni, őt kell követni, hiszen Ő nemcsak beszél a szeretetről, hanem gyakorolta és most is gyakorolja. Ezt az iskolát járni, hiszem, hogy nagyon kedves Jézus Krisztus előtt. Arra buzdítlak, hogy kétszeres erővel kapcsolódjunk be ebbe a lelki képzésbe. Egészen biztos, hogy életük végén mindazoknak, akik tudatosan és kitartóan végezték az irgalmasság cselekedeteit, maga a Megváltónk fogja egy nagy öleléssel átadni az örök életre szóló meghívást jelentő diplomát. Szeretettel kérek mindenkit, gyertek, vegyük komolyan Krisztus tanítását, és lépjünk rá a cselekvő irgalom útjára. Imádságos bizalommal várunk Téged is. Lépj a cselekvő irgalom útjára, mert a hit cselekedetek nélkül halott! Tudnod kell, hogy nemcsak a hit, hanem az egész Irgalmasság Iskolája sem ér semmit, ha te naponta legalább egy kis irgalmasságot nem ültetsz át a gyakorlatba!" Csaba testvér

Podobné produkty

„Az irgalmasság Isten első attribútuma. Isten neve. Nincs olyan helyzet, amelyből ne tudnánk kilépni, nem ítéltettünk arra, hogy belesüllyedjünk a futóhomokba." Ferenc pápa egyszerű, közvetlen szavakkal fordul minden férfihoz és nőhöz a világon, bensőséges,...
5.61 €
Nagycsoportos óvodásoknak illetve elsősöknek kínál játékos íráselőkészítő gyakorlatokat sorozatunk. A figurák rajzos befejezése, színezése, másolása, csoportosítása kiegészül nevük egyszerű leírásával, illetve a nagy- és kisbetűk gyakorlásával. Vonalvezetés,...
7.01 €
Nagycsoportos óvodásoknak illetve elsősöknek kínál játékos íráselőkészítő gyakorlatokat sorozatunk. A figurák rajzos befejezése, színezése, másolása, csoportosítása kiegészül nevük egyszerű leírásával, illetve a nagy- és kisbetűk gyakorlásával. Vonalvezetés,...
4.2 €
Az iskolaérettség fizikai, kognitív, szociális és pszichés alkalmasságot jelent arra, hogy a gyermek a játékos óvodai évek után elkezdje az általános iskolai tanulmányait. Az iskolaérettség nem egyenlő az "okossággal és az ügyességgel". A gyermek 6 éves korára...
5.63 €
A Viharsziget és a Titokzatos folyó világszerte ünnepelt szerzője egy új mesterművel tér vissza családi szeretetről, alattomos hatalomról, forrongó gyűlöletről és mindent elemésztő bosszúról Boston történetének egyik legviharosabb epizódjával a háttérben. 1974,...
9.8 €
Minek köszönhető Marx töretlen népszerűsége – teszik fel sokan a kérdést születésének 200. évfordulóján. A kötet szerzői-szerkesztői szerint ebben döntő szerepe van annak, hogy örökségéből az értelmezések, irányzatok és iskolák mérhetetlenül széles skálája...
11.27 €
A Viharsziget és a Titokzatos folyó világszerte ünnepelt szerzője egy új mesterművel tér vissza családi szeretetről, alattomos hatalomról, forrongó gyűlöletről és mindent elemésztő bosszúról Boston történetének egyik legviharosabb epizódjával a háttérben. 1974,...
14.03 €
Az 1920-as években játszódó történetben szereplo Ágnes, apja iránti vonzódása, önmegtartóztató életvitele tulajdonképpen a világ kuszaságaitól való menekülni akarás, a tiszta emberi életre való vágyódás szép metaforája. A több évi fogságból megrokkantan visszatért...
3.72 €
Atlee Pine emlékezetébe beleégett, ahogy az emberrabló dermesztő ritmusra szavalja a kiszámolót, így választva a hatéves Atlee és az ikertestvére, Mercy között. Atlee soha többé nem látta a nővérét... Három évtizeddel az után a félelmetes éjszaka után Atlee...
7.88 €