Hullámok foglyai - Ella Steel

8.99 €

Az ?életem minden területén határozott és céltudatos vagyok. Tudom, mit akarok elérni az életben, és mindent meg is teszek ennek érdekében. Imádom a kalandot. Meghódítani az ismeretlent, feszegetni a határaimat, elérni oda, ahol még senki sem járt. Úgy éreztem, teljes a világom… aztán megismertem őt, Zoey Westet. Már a találkozásunk estéjén felforgatta az életemet. Akartam őt. Vágytam rá. De ő másképp vélekedett. A dermesztő fogságban átélt borzalmakra hivatkozva azt állította, időre van szüksége. A sorsról hadovált. Az pedig mindkettőnknek beintett. És most itt vagyunk, együtt egy lakatlan szigeten. A test és az elme ismét egymásnak feszül. Képesek vagyunk túllépni mindazon, amit eddig szemellenzőként használtunk? A sors biztosított nekünk egy újabb esélyt. Képesek vagyunk megragadni, vagy hagyjuk elúszni a lehetőséget? Az engem fürkésző, szikrázóan kék pillantása olyan lágyan siklott végig a testemen, mint a tenger lágy hullámai, amik finoman simogatják a belemerülő testet.

Podobné produkty

"Ha jobban körülnézel, láthatod, hogy a világ tele van lenyűgöző találmányokkal! hullámvasutakkal, instant levessel, drónokkal és bevásárlóközpontokkal... de vajon hogyan kerültek ide, és kik találták fel őket? Gyere, és ismerd meg a legviccesebb és legérdekesebb...
19.65 €
Egy lázadó. Egy kalóz. Egy herceg. Harcba kell szállniuk az országukért, a családjukért, saját magukért – különben olyan háborúval néznek szembe, ami elpusztíthatja a világot. Adeluna katona. Öt évvel ezelőtt segített felszabadítani Szent Loray mágiával teli...
12.58 €
Kustos Júlia költői énje olykor úgy dadog, mint Démoszthenész, mégis elég, ha egyszer megszólal, és máris villámok csapkodnak, tarlók égnek, lángol a rét. Ilyenkor vállat von, és annyit mond: „Jó napot, én voltam a száj.” A szavak érintéssé lesznek, ahogy Pygmalion...
3.66 €
Ha nem megy haza korábban aznap, ha nem kapja rajta az apját a konyhában azzal az idegen nővel, ha az anyja keményebben harcol azért, hogy egyben tartsa a családot – akkor talán nem hullik minden darabokra. Ezt gondolja magában a 15 éves Temesi Eszter. Haragszik...
6.19 €
Ha nem megy haza korábban aznap, ha nem kapja rajta az apját a konyhában azzal az idegen nővel, ha az anyja keményebben harcol azért, hogy egyben tartsa a családot – akkor talán nem hull minden darabokra. Ezt gondolja magában a 15 éves Temesi Eszter. Haragszik...
9.67 €
Hallie-t a munkája Twinsybe viszi, ahol megismerkedik a vak fenegyerekkel, Neallel. Ráébred, hogy vőlegénye talán nem is az, akinek mondta magát. Vagy ő képzelődik? Miközben az igazságot kutatja, belekeveredik a kisváros életét felkavaró gyilkossági ügybe,...
2.68 €
Kira ?Condort nő létére egy komphajó kapitánya a majdnem tengernyi Öbölben. Az asszony nagyon szereti ezt a félig-meddig tengeri életmódot, nap mint nap viszi hajóját, gyomrában autókkal, buszokkal, kamionokkal kikötőből kikötőbe. Egy nap hatalmas vihar tör...
5.07 €
Egy nagy vízió alapjai: a Disney vezérigazgatója feltárja, milyen ötleteket és értékeket követett, miközben megújította a világ legszeretettebb cégét,...
8.42 €
A magyar sci-fi-irodalom úgynevezett lélektani vonulatához kapcsolódik Szepes Mária regénye, amelyben a fő hangsúly a modern ember belső lelki torzulásainak, önáltató hazugságainak kíméletlen elemzésére, leleplezésére helyeződik. Tem Asvin egy fiatal fizikus,...
9.27 €