Három vak egér és más történetek - Agatha Christie

7.32 €

Valahol az isten háta mögött, egy frissen nyílt fogadóban különös vendégsereg esik a tomboló hóesés fogságába. A helyzetet nem teszi rózsásabbá, mikor a sítalpon érkező rendőr, Trotter őrmester tudatja az egybegyűltekkel, hogy gyilkos van közöttük, és újból ölni készül...A három vak egér klasszikusnak született: 1947-ben kifejezetten Mária anyakirályné kérésére készült a BBC rádió számára, színpadi változata, Az egérfogó az 1952-es bemutató óta folyamatosan műsoron van, kibővített verzióját pedig épp a kezében tartja az olvasó - akinek azonban nem kell megelégednie e páratlan sikerű történet fordulataival: a "krimi királynője" ugyanis nyolc másik nyomozást is kínál Miss Marple, Hercule Poirot és Mr. Harley Quin főszereplésével. „És a felnőttek az csinálják, amihez kedvük van.” Fordította: Borbás Mária, Gy. Horváth László, Molnár Gabriella, Sipos Katalin

Podobné produkty

Valahol az isten háta mögött, egy frissen nyílt fogadóban különös vendégsereg esik a tomboló hóesés fogságába. A helyzetet nem teszi rózsásabbá, mikor a sítalpon érkező rendőr, Trotter őrmester tudatja az egybegyűltekkel, hogy gyilkos van közöttük, és újból...
11.26 €
A legtöbb történész az idő apró szeletét vizsgálja. Milyen lenne, ha áttekintenénk a mindenség egész történetét az ősrobbanástól napjainkig - sőt azon túl is? Miként módosulna az univerzumról, a Földről és a világban elfoglalt helyünkről alkotott képünk, ha...
19.32 €
A legtöbb történész az idő apró szeletét vizsgálja. Milyen lenne, ha áttekintenénk a mindenség egész történetét az ősrobbanástól napjainkig – sőt...
11.24 €
Hans Christian Andersen (Odense, 1805. április 2. – Koppenhága, 1875. augusztus 4.) dán költő és meseíró. Andersent a mese királyának tartották, aki értette a virágok beszédét és a madarak nyelvét, a szél suttogását és a vihar üvöltését. Abba a meseíró, mesegyűjtő...
8.71 €
Hans Christian Andersen (Odense, 1805. április 2. – Koppenhága, 1875. augusztus 4.) dán költő és meseíró. Andersent a mese királyának tartották, aki értette a virágok beszédét és a madarak nyelvét, a szél suttogását és a vihar üvöltését. Abba a meseíró, mesegyűjtő...
8.71 €
Christine Rimmer: Csodás átváltozás A tapasztalatlan Lynn még sohasem érezte magát ennyire szépnek, kívánatosak és érzékinek. A jóképű ügyvéd,...
7.01 €
Brenda Harlen: PletykarovatEgy hercegnek mindent szabad?! – dühöng Gabriella, a tehetséges újságíró, miközben részletesen kitárgyalja a társasági rovatban régi szerelme randevúit. Soha nem fogja megbocsátani Camronnak, hogy tizenhét évvel ezelőtt elcsábította...
7.01 €
"Minél messzebbre tekintesz vissza - írta Winston Churchill -, annál távolabbra látsz előre." Maximája az egyik kulcsa a huszonegyedik századi terrorelhárítás megértésének. Egy igen hosszú távú perspektíva nagyobb rálátást nyújt a tömegpusztító fegyverek jövőbeli,...
38.7 €
Most és mindörökké Férje halála után Sienna fitneszedzőként új életet kezd kislányával Angliában, és többé gondolni sem akar a nyomasztó múltra. Ám váratlanul megjelenik a sógora, Conan, és megkéri, menjen el vele a Côte d’Azurön lévő villájába, mert nagybeteg...
10.42 €