A nagy történelem - David Christian

19.32 €

A legtöbb történész az idő apró szeletét vizsgálja. Milyen lenne, ha áttekintenénk a mindenség egész történetét az ősrobbanástól napjainkig - sőt azon túl is? Miként módosulna az univerzumról, a Földről és a világban elfoglalt helyünkről alkotott képünk, ha az idő egészében tekintenénk rá? Ezekre a kérdésekre kereste a választ David Christian, amikor megalkotta a Nagy Történelem fogalmát, a múlt és a jövő szemléletének merőben új megközelítését. Ebben a könyvben nyomon követi az elmúlt 13,8 milliárd év történetét, és feltárja, miként tették lehetővé a megfelelő körülmények, nyolc küszöb átlépésével a komplexitás új formáinak felbukkanását a Földtől a Homo sapiensig és a földműveléstől a fosszilis tüzelőanyagokig. Ez utóbbi, óriási horderejű innováció hatalmas energiabőséget nyújtott, amely rendkívül előnyösnek bizonyult az emberiség számára, miközben azzal fenyeget, hogy szétzilál mindent, amit eddig létrehoztunk. Christian világossá teszi, hogy ezek a rejtett szálak, amelyek mindent mindennel összekötnek, a Föld létrejöttétől a kollektív értelem megjelenéséig és az atomháború kitöréséig. A tárgyát tekintve átfogó, előadásmódjában pedig borzongató könyv bemutatja, mi mindent tudhatunk meg, ha az életet egyetemes léptékben szemléljük.

Podobné produkty

A legtöbb történész az idő apró szeletét vizsgálja. Milyen lenne, ha áttekintenénk a mindenség egész történetét az ősrobbanástól napjainkig – sőt...
11.24 €
Hans Christian Andersen (Odense, 1805. április 2. – Koppenhága, 1875. augusztus 4.) dán költő és meseíró. Andersent a mese királyának tartották, aki értette a virágok beszédét és a madarak nyelvét, a szél suttogását és a vihar üvöltését. Abba a meseíró, mesegyűjtő...
8.71 €
Hans Christian Andersen (Odense, 1805. április 2. – Koppenhága, 1875. augusztus 4.) dán költő és meseíró. Andersent a mese királyának tartották, aki értette a virágok beszédét és a madarak nyelvét, a szél suttogását és a vihar üvöltését. Abba a meseíró, mesegyűjtő...
8.71 €
Valahol az isten háta mögött, egy frissen nyílt fogadóban különös vendégsereg esik a tomboló hóesés fogságába. A helyzetet nem teszi rózsásabbá, mikor a sítalpon érkező rendőr, Trotter őrmester tudatja az egybegyűltekkel, hogy gyilkos van közöttük, és újból...
7.32 €
Valahol az isten háta mögött, egy frissen nyílt fogadóban különös vendégsereg esik a tomboló hóesés fogságába. A helyzetet nem teszi rózsásabbá, mikor a sítalpon érkező rendőr, Trotter őrmester tudatja az egybegyűltekkel, hogy gyilkos van közöttük, és újból...
11.26 €
"Minél messzebbre tekintesz vissza - írta Winston Churchill -, annál távolabbra látsz előre." Maximája az egyik kulcsa a huszonegyedik századi terrorelhárítás megértésének. Egy igen hosszú távú perspektíva nagyobb rálátást nyújt a tömegpusztító fegyverek jövőbeli,...
38.7 €
Christine Rimmer: Csodás átváltozás A tapasztalatlan Lynn még sohasem érezte magát ennyire szépnek, kívánatosak és érzékinek. A jóképű ügyvéd,...
7.01 €
Brenda Harlen: PletykarovatEgy hercegnek mindent szabad?! – dühöng Gabriella, a tehetséges újságíró, miközben részletesen kitárgyalja a társasági rovatban régi szerelme randevúit. Soha nem fogja megbocsátani Camronnak, hogy tizenhét évvel ezelőtt elcsábította...
7.01 €
Most és mindörökké Férje halála után Sienna fitneszedzőként új életet kezd kislányával Angliában, és többé gondolni sem akar a nyomasztó múltra. Ám váratlanul megjelenik a sógora, Conan, és megkéri, menjen el vele a Côte d’Azurön lévő villájába, mert nagybeteg...
10.42 €